Majdnem profi sportoló lett Gerald Ford

2010. március 24. 09:32 Fekete István

Gerald Ford utcahosszal vezeti az amerikai elnökök sportosságát mutató képzeletbeli dobogóját, s sikereit vizsgálva megállapítható: csoda, hogy végül a politikában kötött ki a legtehetségesebb amerikai futball-játékosnak számító ex-elnök, akit a szakmabeliek a sportkvalitások terén még Eisenhowernél is jobbnak tartanak.

Korábban

Ford abban a tekintetben is egyedülálló, hogy az elnökök közül csak ő érte el az Egyesült Államok egyik legnagyobb ifjúsági mozgalmának számító cserkészet (Boy Scouts of America) legmagasabb sarzsiját (Eagle Scout), amely akkora elismerést jelentett, hogy temetésén az elnök tiszteletére négyszáz vezető cserkész állt sorfalat. A republikánus elnöknek már középiskolai tanulmányai során is alkalma volt megcsillogtatni atletikus képességeit, kivételes tehetségére és fizikai adottságára pedig a Grand Rapids South High School amerikai futballcsapatában is felfigyeltek: először csapatkapitánnyá választották, majd 1930-ban a michigani állami bajnokság all-star válogatottjába is beválasztották, amellyel országos elismertségre tett szert.

Ford sportolóként leginkább a Michigani Egyetemen töltött évek alatt robbant be a köztudatba, ahol centerként és ún. falemberként játszott (ez a védekező egység egyik posztja, feladata az ellenfél támadásainak megakadályozása és az irányító szerelése), s két nemzeti elsőséghez (1932, 1933) segítette a Wolverines együttesét, de oroszlánrészét vette ki több veretlenül megvívott szezonból is. A csapat lendülete 1934-ben tört meg, amikor a Wolverines csak egy mérkőzést tudott megnyerni, de ez az idény – pontosabban egy mérkőzés – végül is katalizátorként hatott Ford életében és későbbi politikai karrierjében.

A Michigan ugyanis egy félidőn keresztül pont nélkül tudta tartani az abszolút favoritnak számító Minnesotát, mire a szünetben Bennie Oosterbaan segédedző – látván a védekező egység, köztük Ford erőfeszítéseit – könnyekben tört ki. „A politika világában töltött huszonöt durva esztendő alatt sokszor gondoltam az 1934-es meccs előtt, alatt és után történtekre. Ez sokszor segített abban, amikor kemény helyzetekkel néztem szembe, és a különböző nehézségek ellenére cselekednem kellett” – emlékezett vissza akkori élményeire Ford. Az idény egyébként annyira jól sikerült Fordnak, hogy 1934-ben a Wolverines legértékesebb játékosának is megválasztották, de a jó forma a következő idényre is kiterjedt: Ford a főiskolások all-star mérkőzésére is meghívót kapott. Az elnök megbecsültségét jelzi, hogy a Michigan 1994-ben visszavonultatta legendás 48-as mezét.

A diploma megszerzése után Ford két profi NFL-s csapattól (Detroit Lions, Greenbay Packers) is szerződésajánlatot kapott, de a jogi pályára készülő játékos az autógyáriak és a „sajtfejűeknek” is ajtót mutatott. Egyetemi éveinek végeztével Ford nem szakadt el teljesen a sporttól, később ugyanis az amerikai futballmérkőzések és edzések rendszeres látogatója lett, sőt, sokszor megkérte Bo Schembechlert, a Michigan trénerét: hagy álljon be a védekező csapatba.

Ford az elnöki hivatalban töltött évek alatt a különböző nyilvános helyeken sokszor előbb játszatta a michigani egyetemi csapat hivatalos „himnuszát” (The Victors), mint az amerikai elnökök indulóját, a Hail to the Chief-et, ráadásul korábban arról is intézkedett, hogy majdani temetésén is eljátsszák a dalt. Ford 61 évesen, kiváló fizikai állapotban költözött be a Fehér Házba, de még ezt követően is mindennap úszott, rendszeresen golfozott és teniszezett, sokkal aktívabban, mint bármelyik elnök az amerikai történelemben – noha az eltévedt labda sokszor okozott balesetet a bámészkodók körében.

Ford a poszt-Watergate kor első áldozata lett: a sajtó minden rezzenését árgus szemmel követte, ezért a legsportosabb elnöknek kikiáltott férfi sokszor keltette a bakizó politikus benyomását, ugyanis a különböző médiumok világszenzációként tálalták, amikor az elnök megbotlott, elesett, vagy egyszerűen beütötte a fejét az elnöki helikopter ajtajába.