Jogi esetek a levéltárban
2009. október 14. 16:04 Szende László
A Fiatal Levéltárosok Egyesülete a korábbi évekhez hasonlóan újabb aktuális kérdésről szervez konferenciát. A szakma jeles képviselői a levéltár és jog kapcsolatának sokrétű problémáit tekintik át október 15-én, a MOL Hess András téri épületének 100-as termében.
Korábban
Negyedik állomásához érkezett a Fiatal Levéltárosok Egyesülete által szervezett "Mult s jövő asztalainál" című konferencia-sorozat. Három éve az 1956-os forradalom levéltári forrásait elemezték a szakértők, míg két évvel ezelőtt a levéltári digitalizálás lehetőségeit és nehézségeit taglalták az előadók. Tavaly egy speciális, de ugyanakkor rendkívül fontos kérdéskört, a gyűjtőterületi munkát vitatták meg a résztvevők.
Az idei konferencia címe - Jog a levéltárban, levéltár a jogban - sok érdekességet ígér. Többek között szó lesz az elektronikus iratok jogi vonatkozásáról, az elektronikus publikálás szerzői jogi hátteréről, a személyes adatokra irányuló kutatási lehetőségekről, illetve a Nagy Imre-per hanganyagával kapcsolatos jogi irányelvekről. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.
10.00 Gecsényi Lajos (MOL főigazgató): Köszöntő
Décsey Sándor (FLE elnök): Megnyitó
10.30 Lakos János (vezető szakfelügyelő): Jogszabályok a levéltári mindennapokban
11.00 Szünet
11.15 Szatucsek Zoltán (MOL): Szabályozás: hangsúlyeltolódások a levéltári munkában az elektronikus iratok korában
11.45 Tóth Péter Benjámin (ArtisJus): Szerzői jogok, különös tekintettel az elektronikus publikálásra
12.15 Ebédszünet
13.00 Trócsányi Sára (Adatvédelmi Biztos Irodája): Személyes adatok védelme kontra kutatás szabadsága
13.30 Cseh Gergő Bendegúz (ÁBTL): Kutatás az ÁBTL anyagában
14.00 Szünet
14.15 Szabó Csaba (MOL): Nem papír alapú levéltári dokumentumok publikálásának jogi problémái
14.45 Palasik Mária (ÁBTL): A Kenedi Bizottság munkája kutatói szemszögből
15.15 Zárszó
További információ a Fiatal Levéltárosok Egyesülete honlapján.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Hollandia régészeti leleteket adott vissza Egyiptomnak
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Városonként eltérő teremtésmítoszok jöttek létre az ókori Egyiptomban
- Teljesen el akarták törölni az egyik legnagyobb egyiptomi uralkodó emlékét
- A szerelemért dobta el korábbi nevét és vallását Omar Sharif
- Isztambul bukása hozta el a Muszlim Testvériség felemelkedését Egyiptomban
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.