Eladók a német terroristák halotti maszkjai
2009. szeptember 14. 10:30 MTI
A német Vörös Hadsereg Frakció (RAF) terroristáinak halotti maszkjait egy múzeumnak adná tulajdonosuk, Andreas Albrecht műkereskedő.
Korábban
Gudrun Ensslin, Andreas Baader és Jan-Carl Raspe halotti maszkjának lenyomatait Albrecht az év elején vásárolta meg Gerhard Halbritter szobrász lányától több mint öt és fél millió forintnak megfelelő összegért.
A berlini Német Történelmi Múzeum és a bonni Történelem Háza azonban nem érdeklődött a történelmi leletek iránt. Albrecht elképzelhetőnek tartja, hogy ezután nemzetközi múzeumokkal is felveszi a kapcsolatot. "A halotti maszkok a német történelem egy fontos szakaszának autentikus lenyomatai" - mondta el a tulajdonában lévő tárgyakról Albrecht.
A RAF az "imperializmus", a fennálló társadalmi rendszer ellen hirdetett harcot a hatvanas évek végétől. Alapítóit, Andreas Baadert, Ulrike Meinhofot, Gudrun Ensslint 1974-ben elfogták és a stammheimi börtönbe zárták. Kiszabadításuk érdekében a szabadlábon maradt tagok további terrorakciókat hajtottak végre: fényes nappal, a szolgálati gépkocsijában lelőtték Siegfried Buback szövetségi főügyészt, elrabolták és megölték Hanns Martin Schleyert, a német munkaadók szövetségének elnökét.
A többgenerációs csoport 1971 és 1993 között több mint harminc gazdasági vezetőt, jogászt, politikust, katonát és rendőrt gyilkolt meg Nyugat-Németországban, többek között az amerikai hadsereg frankfurti főhadiszállásán és az Axel Springer kiadó hamburgi székházában. A hivatalos változat szerint 1977. október 18-án (Meinhof már egy évvel korábban) mindannyian öngyilkosok lettek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg tegnap
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László 2024.09.26.
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary 2024.09.26.