Száz évig dohosodtak egy pincében Klimt rajzai
2009. június 26. 21:32 MTI
Mintegy száz évig dohosodott a bécsi Burgtheater pincéjében Gustav Klimt négy korai vázlata, az 1985-ben megtalált s később restaurált rajzokat ezután a nagyközönség is láthatja.
Korábban
A viszontagságos sorsú művek csütörtöktől láthatóak a színház egyik emeleti folyosóján kialakított különleges tárlókban. A vázlatokra 1985-ben találtak rá a színház dohos pincéjében, maradék építőanyagok mellett. Az akkori igazgató, Achim Benning átszállíttatta a rajzokat a száraz padlástérbe. Ott őrizték őket egészen 1999-ig, ekkor kérték fel ugyanis restaurálásukra az Albertina múzeumot.
A rajzok ezután egyik raktárból a másikba kerültek, míg Otmar Rychlik művészettörténész, a színház művészeti megbízottja javaslatára idén visszakerültek a Burtheaterbe. Napfénytől és párától védett vitrinekben helyezték el a nagyméretű műveket. (A Dionüszosz oltára például kilenc, a Romeo és Júlia öt és fél méter hosszú.)
A Mária Terézia alapította Burgtheater jelenlegi épületének építéséhez 1874-ben kezdtek hozzá. A mennyezeti freskók elkészítésére három fiatal művész, az akkor 24 éves Gustav Klimt, öccse Ernst és Franz Matsch kapott megbízást, 1886-ban. Az új színházat 1888-ban, Ferenc József és családja jelenlétében nyitották meg. A színház története című sorozat ma is a Burgtheater lépcsőházában látható. A négy freskó fordulópontot képvisel Klimt korai alkotói korszakában, s a bécsi századforduló szimbolista korszakának kezdetét jelzi.
A képek másik különlegessége, hogy ezek egyikén látható az egyetlen Klimt-önarckép. A William Shakespeare Globe Színházában játszódó Romeo és Júlia-előadást ábrázoló alkotás alakjai között a művész saját magát és két társát is megörökítette.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.