Kisebbségpolitikák

2009. május 24. 10:56 Zahorán Csaba

Korábban

Magyarok Romániában

A vizsgált román tankönyvek mindegyike részletesen foglalkozik az első világháború utáni Nagy-Románia "sokszínűségének" bemutatásával. A Petrion kiadványa az új tartományok lakosságának integrációját a politikai integrációval együtt taglalja, a Humanitas könyve külön fejezetet szentel az etnikai és felekezeti változatosságnak, illetve az ezt kezelni hivatott politikai megoldásoknak, a Sigma tankönyve pedig kitér az interetnikus kapcsolatokra is .

A Humanitas kötetének vonatkozó fejezete szerint a kormányzatok prioritásként kezelték a "kisebbségek társadalmi, politikai és kulturális integrációjának" komplex folyamatát, a problémákra talált politikai megoldások pedig arról tanúskodnak, hogy "Romániában liberális és demokratikus rendszer" működött. A feszültségek egyfelől a "kisebbségek képviselőinek a román állam törvényeivel szembeni ellenállásából eredtek", másfelől a "román állam részéről is hiányzott a bizalom az új állampolgárok jó szándékait illetően".

A kisebbségek vezetői - a többi állampolgárt megillető jogok mellé - "kiegészítő jogokra" tartottak igényt közösségeik számára, ez a magatartás pedig feszültségeket okozott. A kisebbségi jogok biztosítása érdekében hozott intézkedéseket - beleértve az egyéni jogok, valamint a jogegyenlőség garantálását (a kisebbségvédelmi szerződés és az alkotmány alapján) - külön táblázat jeleníti meg . A Petrion kiadványa is felsorolja a kisebbségek helyzetét szabályozó és az állampolgárok egyenlőségét - "etnikai eredetüktől, nyelvüktől vagy vallásuktól függetlenül" - biztosító intézkedéseket.

Mindhárom tankönyvben szerepelnek szemelvények a román alkotmányból, amelyek a jogegyenlőség mellett kimondják, hogy Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam. Az egyes könyvekben megjelenik a nyelvhasználat problémája is. A hivatalos nyelv a román lett, amelyet a hivatalnokoknak el kellett sajátítaniuk. A Humanitas könyve szerint azonban csak a magyar kisebbség nem teljesítette ezeket a követelményeket ("a Magyar Párt vezetőségének ösztönzésére"), és sok magyar hivatalnok visszautasította a számukra szervezett nyelvtanfolyamokat és a hűségeskü letételét.

A Petrion tankönyve is a magyarokat emeli ki: míg a többi kisebbség vezetői alkalmazkodtak az új körülményekhez, a magyar kisebbség képviselői kivételt képeztek, és "izolacionista politikát folytattak, egyesek pedig osztották a budapesti kormány által támogatott revizionista elképzeléseket". A szöveg szerint a Magyar Párt vezetői Budapestről kapták az utasításokat, és csak átmenetinek tartották Erdély egyesülését Romániával. Ugyanitt megtalálhatjuk az etnikai pártok programjainak rövid összefoglalását is - köztük a Magyar Párt autonómiára vonatkozó követeléseit.

A Sigma kötete felsorolja az anyanyelvhasználatból és az egyházi oktatásból eredő problémákat, és egyedüliként utal a földreform által okozott veszteségekre is (másutt megemlíti a reform nemzeti vonatkozásait is). Itt egy külön táblázat mutatja be a romániai politikai erők kisebbségi politikáját (programját), és felsorolja a kisebbségi politikai csoportosulásokat is.

A Humanitas kötete részletesebben foglalkozik az oktatással: a román állam számos kisebbségi általános iskolát tartott fenn; egy táblázattal pedig a kisebbségi egyházi iskolák számának növekedését szemlélteti 1918 és 1925 között. A vonatkozó rész szerzője megállapítja, hogy miközben az összes jelentős kisebbségi egyház anyagi támogatásban részesült, a "magyar egyházak képviselték a románosítással szembeni ellenállás legjelentősebb intézményeit." Az ellenállásra példaként az államellenes izgatást vagy Magyarország történetének és földrajzának oktatását hozza fel. Ide kapcsolódik, de a korszak nacionalista, internacionalista és szélsőséges megnyilatkozásai között kerül megemlítésre, hogy a "Magyar Párt sajtója" "fenntartotta a kasztszellemet, erős románellenes hangsúllyal".

A Humanitas tankönyvében a kisebbségi kérdés sajátos vetületeként megjelenik a városi-vidéki lakosság kiegyensúlyozatlansága, azaz a románok alulreprezentáltsága az újonnan integrált területek városaiban, ahol csak a városi lakosság harmadát alkották. A szöveg szerint a bukaresti politika fontos célja volt a városok, városi elitek és kulturális intézmények "románosítása". A téma a kulturális életet ismertető fejezetben is felbukkan: az új tartományok asszimilálása érdekében a román állam arra kényszerült, hogy támogassa a román származású elitek kialakulását, "hogy felválthassák a magyar, osztrák és orosz rendszerek elitjeit" , aminek a fő eszköze az oktatási rendszer volt.

Általában véve a három román tankönyvből az a kép rajzolódik ki, hogy a kisebbségek beilleszkedtek Nagy-Romániába, amihez a "kor kívánalmainak megfelelő" kisebbségi politika mellett "hozzájárult mind a románok toleráns szellemisége, mind a törvényhozás, amely teljes körű jogokat biztosított az ország összes állampolgára számára." A "román állam toleranciája" a Humanitas kötetében is megjelenik, de a Sigma könyve is arról számol be, hogy a többség és a kisebbségek együttélésére a megértés volt a jellemző, igaz, azt is megemlíti, hogy a "harmónia nem lehetett tökéletes" egy új demokratikus rendszerben.

Az 1944 utáni időszak ábrázolása során az egyik román tankönyv sem ír külön a kisebbségekről. A Petrion kiadványában szó esik a Maros-Magyar Autonóm Tartomány létrehozásáról "szovjet modell alapján", és bár mindhárom könyv viszonylag terjedelmesen foglalkozik a falurombolással (szisztematizálással), annak magyar vonatkozásait nem említik. Az 1989-es fordulat leírásakor a Humanitas és a Sigma kötete megnevezi Tőkés Lászlót, míg a Petrioné nem. A Sigma tankönyvében említés szintjén jelennek meg az 1990. márciusi marosvásárhelyi események, míg a Humanitas tankönyve egy bekezdés erejéig vizsgálja a történteket, összefüggésben az RMDSZ, illetve a Vatra Românească (majd a PUNR) megalakulásával. A Petrion könyvében ugyanakkor felbukkan az 1996-ban megkötött magyar-román alapszerződés is, amellyel "lefektették a történelmi megbékélés alapjait".

A Száray Miklós és Kaposi Ferenc által írt negyedikes (12-es) történelemtankönyv az első világháború utáni új rend kapcsán megállapítja, hogy az új államok kialakítása a nagyfokú etnikai keveredés miatt külső és belső feszültségekkel járt. Románia vonatkozásában kiemeli a nemzetiségi, kulturális stb. ellentéteket, és hogy "a gazdagabb Erdély rovására fejlesztették a régi romániai területeket".

Noha a kisebbségek száma csökkent, a "feléledő nacionalizmusok miatt helyzetük romlott" , a kisebbségvédelmi rendelkezéseket nem tartották be, az új államok pedig a "homogén nemzetállam eszméjét követve a nemzetiségek beolvasztására törekedtek". A szerzők ugyanitt utalnak a környező államokba került magyar kisebbségek sérelmeire, megemlítve azt is, hogy az egyházak és a civil szervezetek segítségével kiépülhetett politikai és kulturális intézményrendszerük, és hogy "Erdélyben a magyar nyelvű oktatás visszaszorítása ellenére felvirágzott az erdélyi magyar kultúra".

A Salamon Konrád-féle 12-es történelemkönyv egy olvasmányt szentel a határon túli magyarság két világháború közötti történetének. Itt a szerző szintén rámutat a kisebbségvédelem hiányosságaira, és röviden bemutatja a magyarság sérelmeit: választási visszaélések ("a választásokat példátlan törvénytelenség, megvesztegetés és erőszak jellemezte" ), a magyarokra hátrányos földreform, a magyar nyelv használatának korlátozása, a magyar nyelvű oktatás nehézségei (a magyar nyelvű állami felső-, majd középfokú oktatás felszámolása, a magyar elemi iskolák visszaszorítása stb.).

A politikai és társadalmi önszerveződés áttekintése után úgyszintén megemlékezik a kulturális erőfeszítésekről. Salamon Konrád végül akképp összegzi az "irreálisan megnagyobbodott, soknemzetiségű szomszéd országok vezetőinek" politikáját, hogy azok pártállásuktól függetlenül, "győztes nemzetük nacionalizmusát" gerjesztve a hozzájuk csatolt magyarság beolvasztására törekedtek. A szerző egy másik helyen ír a magyar külpolitika revíziós céljairól - megkülönböztetve az etnikai, illetve az integráns revíziót.

A Száray-Kaposi-féle kötet a magyar revíziós törekvéseket a bel- és külpolitikai részekben taglalja, a határon túli magyarságról pedig bővebben az utolsó előtti alfejezetben ír, ahol rövid, de tartalmas áttekintést kapunk az 1918 utáni helyzetről. A kisebbségpolitikák utalásszerű felvázolása mellett (oktatáspolitika, telepítések) szó esik a magyarok áttelepülési hullámairól is. A szerzők Romániával kapcsolatban megemlítik a második világháború utáni időleges engedményeket - az oktatási jogokat és a székelyföldi autonóm tartományt, majd a Ceauşescu-rendszer fokozódó nacionalizmusát.

Az 1989-es fordulatot követő időszak értékelésében kitérnek a nemzetiségi kérdés megoldásának új esélyére, utalva az etnikai ellentétek újjáéledésére is (Marosvásárhely). Külön táblázat tartalmazza minden egyes nagyobb régió (köztük Erdély) lakossága nemzetiségi összetételének változásait is. A második világháborút követő időszak bemutatásakor a Salamon Konrád-féle könyv beszámol az 1945-től "kifelé előzékenynek és türelmesnek mutatott" román nemzetiségi politikáról és annak (erdélyi) magyar fogadtatásáról, majd a szerző kiemeli, hogy a párizsi békeszerződés aláírása után az engedékeny politika gyorsan megváltozott.

A Kádár-rendszer válságának ismertetése közben szó esik a romániai magyarság iskoláinak visszafejlesztéséről is. Mindkét magyar tankönyv kitér a kisebbségek növekvő kiszolgáltatottságára a szocialista időszakban, és a magyar falvakat veszélyeztető településfejlesztési koncepcióra (a "falurombolás" elleni magyarországi tüntetéseket fényképekkel dokumentálják). Az 1989-es fordulatot a kelet-közép-európai átalakulások összefüggésében említik meg a magyar szerzők.