Antiszemitizmussal vádolják a Pius Testvériséget
2009. február 26. 09:07 MTI
Antiszemita nézetek terjesztésével vádolja a Szent X. Pius Testvériség elnevezésű katolikus vallási csoportot egy belgiumi zsidó folyóirat.
Korábban
A Joods Actueel az interneten fellelhető forrásokból állított össze gyűjteményt a Pius Testvériséghez köthető antiszemita kijelentésekből, amelyek a lap főszerkesztője szerint "sokkolóak." A csoport belga ágának honlapján például a zsidók "világuralmi törekvéseiről", és egy teológiai képtelenségről, az "istengyilkosság" tézisről értekeznek - mondta Michel Freilich. A Pius Testvériség antiszemitizmusa a ma élő zsidók ellen irányul - mondta a Joods Actueel főszerkesztője. Hangsúlyozta: a katolikus egyháznak egyértelműen el kell határolódnia a szervezettől.
Az összegyűjtött idézetek még sokkal szörnyűbbek, mint Richard Williamson holokausztot tagadó hírhedt kijelentései - mondta Freilich. A Pius Testvériség osztrák ágának honlapján megjelent anyagok szerint az 1917-es oroszországi októberi forradalomért és az utána következő keresztényüldözésekért a B'nai B'rith elnevezésű zsidó csoportosulás a felelős. "Ez a szabadkőműves szekta mindenütt ott van. Az egész világon ők dirigálnak. Ezeké a zsidóké az összes bank és minden számottevő üzleti vállalkozás, még a Szovjetunióban is" - idéz az osztrák honlap Marcel Lefebvre-től, a csoport 1991-ben elhunyt alapítójától.
Richard Williamson, a Szent X. Pius Testvériség püspöke januárban egy svéd televízióban arról beszélt, hogy szerinte "nem voltak gázkamrák". Kifejtette: azokkal a "revizionistákkal" ért egyet, akik azt állítják, hogy mintegy 300 ezer zsidó pusztult el a náci koncentrációs táborokban, "de egyikük sem gázkamrában". Williamsont a Pius Testvériség és a Vatikán felszólította, hogy vonja vissza holokauszttagadó kijelentéseit. Ugyancsak holokauszttagadó kijelentések miatt januárban kizárták a testvériségből Floriano Abramowiczot. A római pap egy interjúban elmondta: biztos benne, hogy "a gázkamrákat fertőtlenítésre használták", abban viszont egyáltalán nem biztos, hogy embereket is öltek-e meg bennük.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.