Lovas emléktúra a kunok világtalálkozójára
2009. február 5. 16:24 MTI
Lovas emléktúrával kíván tisztelegni a Nagykun Nádor Bandérium és a Kunszövetség a kunok első világtalálkozója és a népcsoport hazai betelepedésének 770. évfordulója előtt; a lovasok augusztus utolsó harmadában a kunok hajdani bejövetelének útvonalán haladnak végig a Radnai-hágótól Karcagig - mondta el Horváth György az expedíció főszervezője.
Tájékoztatása szerint a túra augusztus 21-én Kisújszállásról indul a modern technika igénybevételével, azaz a lovakat és lovasokat, valamint a két, hegyi terepet bíró kísérő szekeret gépjárművekkel szállítják ki a Radnai-hágóhoz. A nevezetes helyen egy emlékoszlopot állítanak majd fel, amelyet Györfi Sándor Munkácsy- és Mednyánszky-díjas karcagi szobrászművész készít el.
Ezt követően az ősök útvonalán 10 lovas a két kísérő szekérrel teszi meg az utat, a tíz nap alatt 500 kilométert lovagolnak. A Radnai-hágótól Oláhszentgyörgy, Naszód, Betlen, Dés, Zsibó, Szilágysomlyó, Szilágynagyfalu, Bihar és Bakonszeg érintésével érkeznek várhatóan szeptember első napján Karcagra, a kun emlékhelyhez. A túra 10 lovasát a bandérium több mint negyven tagjából választják ki különböző próbatételek után.
A kisújszállási bandérium parancsnoka a történelmi előzményekről elmondta: Kötöny vezér 770 éve vezette maradék népét - a mintegy 40 ezer családot - a Kárpát-medencébe. A Radnai-hágónál várták IV. Béla király döntését, amelyet aztán 1239-ben húsvét másnapján hozott meg. A második honalapítóként is tisztelt uralkodó Kötöny elé lovagolt, a krónikák szerint királynak kijáró tisztelettel fogadta, és behívta őket az országba.
A kunok a Duna-Tisza közén, a Tisza mentén és a Körösök vidékén telepedtek le, ahol maradékuk még ma is él. Úgy váltak magyarrá, hogy sajátos jogi autonómiájuk révén megőrizhették hagyományaik egy részét. Törvényeiket maguk szabták, elszámolással csak közvetlenül a nádornak tartoztak. A 19. századig tartott ez a különös jogállapot, amelyhez fogható nem volt Európában. Nyelvük ugyan a 16. században beolvadt a magyarba, de a kései utódok ízes nagykunsági tájnyelve számos elemét megőrizte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Egy ifjú által kilőtt nyílvessző okozta Oroszlánszívű Richárd vesztét
- Ellentmondásosnak tűnő dolgok fértek meg a középkori ember elméjében
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Ősi tározókból nyerik ma is a vizet India egyes területein
- Hogyan lettek a vikingekből két évszázaddal később normannok?
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- A közhiedelemmel ellentétben jobbára gyalog vívták a rózsák háborújának ütközeteit
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd 12:20
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit 10:21
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap