Interneten hallható és látható a holokauszt
2009. február 1. 09:19
Az ENSZ 2005-ös kezdeményezése alapján január 27-e lett az emberiség egyik legborzalmasabb népirtásának emléknapja. Az eseménysorozatok kapcsán több nemzetközi gyűjtemény az interneten publikálta a túlélők emlékeit.
A British Library honlapjára a ma Angliában élő zsidó túlélők emlékeinek hanganyagai kerültek fel. A közel 440 órányi tanúvallomás annak a nagyszabású digitalizálási projektnek köszönhetően valósult meg, amely a világháló szeretné mindenki számára szabadon hozzáférhetővé tenni a hasonló kollektív emlékeket. A most felkerült hanganyagok 66 zsidó életét mutatják be a második világháború előtt, alatt és után.
A felvételek egyszerre megdöbbentőek és sokkolóak: hallhatunk az antiszemitizmus erősödéséről, a gettók létrehozásáról, majd a koncentrációs táborok világáról is, ahogy egyes történetekben a bujkálások iszonyata elevenedik meg. A végén pedig az új élet keserű keresésének történeteit hallgathatjuk végig.
Ezzel párhuzamosan a németek is hatalmas audiovizuális anyagot tettek fel az internetre: 600, a nácik által kényszermunkára elvitt munkás emlékei elevenednek meg. A fő cél az volt, hogy mindenki számára érthetővé tegyék ezen emberek kártérítési igényeinek jogosságát. A projekt abból a kompenzációs alapból nőtt ki, amelyet a német kormányzat, és az ügyben érintett nagyvállalatok 2001-ben hoztak létre, és amellyel azt a 12 millió embert szerették volna kárpótolni, akiket hasonló módon foglalkoztattak a második világháború alatt.
A most közzétett videókban 341 férfi és 249 nő emlékeit követhetjük nyomon, akik a koncentrációs táborok mellett a különböző üzemeek embertelen foglalkoztatási körülményeiről, az éhezésről és szenvedésekről egyaránt mesélnek. A 4,4 milliárd eurós kompenzációs alapot kezelő Emlékezés, Felelősség és Jövő Alapítvány vezetője, Günther Saathoff szerint a hasonló szenvedéseket nem szabad elfelejteni. Az alapítvány 2001 és 2007 között 1,6 millió embernek nyújtott kárpótlást. A szervezők szerint a mostani videótárat azért indították el, mert a kényszermunkások nem csak pénzt szerettek volna kapni: azt akarták, hogy emlékeik, amelyeket senki nem akartat évtizedeken át hallani, maradjanak meg az utókornak.
Az emlékek között vannak magyarok is, ilyen például Friedmann Henrik, aki a második világháború vége óta Atlantában él, és aki családja egyetlen tagjaként élte túl a borzalmakat. Az interjúban Friedmann elmeséli, hogy miként verték egyfolytában, és hogy 1944-ben Budapesten egy fegyvergyárban kellett dolgoznia, majd vidékre vitték, ahol a fronton, a téli hidegben, megfelelő ruhák nélkül dolgoztatták. A feladatuk a német csapatok élelmezése volt, illetve a sebesült és halott katonák elszállítása.
A jelenlegi dokumentarista projekt 2005-ben vette kezdetét, és 2,5 millió euróba került. A túlélők szerint ez az online archívum egy nagyon ritka, és egyben igencsak értékes forrásanyag lehet a korszak történelmét kutatók vagy tanítók számára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.