Gladiátorok költöznek a Colosseumba
2009. január 13. 08:38 Discovery News
A gladiátorok 2000 évvel azután, hogy véres sportjuk a tömegeket szórakoztatta, visszatérhetnek a leghíresebb római amfiteátrumba - jelentették be múlt héten az olasz hatóságok.
A római városi tanács régészeti ügyekért felelős vezetője, Umberto Broccoli elmondása szerint 2009 a „látvány, hangok és szagok éve” lesz, a tervek szerint idén is oda érkező ötmillió turista számára. Szerinte a történelmi helyszíneket és műemlékeket a szentéllyé avatás helyett inkább élettel kell megtölteni.
A tervek szerint a modern gladiátorok komolyan megkoreografált összecsapásokban vesznek majd részt, eredeti kosztümöket és harci felszereléseket viselve, így a kardok mellett háromágú szigonyok, hálók és lándzsák is előkerülnek majd az arénában. A küzdelmet ókori latin szerzők műveiből válogatott felolvasások kísérik majd. Arról azonban még nem született döntés, hogy a küzdelmekre az egykori épület falain belül, vagy csak mellette kerül majd sor.
A szervezők egyben azok félelmeit is megpróbálták eloszlatni, akik szerint ez csak egy újabb Disneyland lenne, miközben a túlzott kegyetlenségtől sem kell majd tartani. A javaslatot ennek ellenére sokan nem fogadták szívesen. Giulia Rodano, Lazio kulturális tanácsosa szerint lennének sokkal megfelelőbb eszközök is a gladiátorok tragikus korának emlékezésére. Nemrég közzétett közleménye szerint „ha nem a hollywoodi mítoszokról beszélünk, csak rabszolgákról van szó, akik a rómaiak szórakoztatására mentek meghalni”.
A város vezetése szerint azonban Broccolinak van igaza, és ezek a küzdelmek sokkal méltóbbak a Colosseumhoz, mint a popkoncertek hiszen az ott kibocsátott hanghullámok rezgése az építményt is tönkreteszi. A híres aréna idén egyébként is a megemlékezések egyik központja lesz: ott tavasszal a Colosseum építtetője, Vespasianus császár születésének 2000. évfordulójára emlékeznek majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Magánhírszolgálat létrehozásával igyekezték növelni üzleti előnyüket a Fuggerek
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Teljes kudarccal zárult a müncheni túszdráma a német hatóságok felelőtlensége miatt
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Egy magyar vállalkozó szárnyai alatt kezdte karrierjét Ferdinand Porsche
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Lengyel szabotőröknek álcázva robbantották ki a világháborút német katonák
- Először csak előkelő francia társaságokban volt divatos a motorkerékpározás
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét 19:05
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján 15:05
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd 12:20
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit 10:21
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap