Megőrizte a talajvíz az avar kori kutat
2008. október 9. 09:02 MTI
A Kárpát-medence népvándorlás kori növényvilágának leírásához is adalékot jelenthet az a Sió-parti avar település, amelynek feltárását a közelmúltban fejezték be szekszárdi régészek.
A szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum munkatársai 2008 tavaszán fedezték fel a város közelében, a Sió déli partján egy zömmel avar kori település maradványait. A feltárást az M6-os autópálya építésének nyomvonalán augusztus elején kezdték, és szeptember végén fejezték be.
"Szerencsés keresztmetszetet kaptunk a településből, mert a régészeti objektumok mindegyikéből sikerült feltárni jónéhányat" - mondta Ódor János, a múzeum régészeti osztályának vezetője. A 16 ezer négyzetméternyi - mintegy másfél hektárnyi - területen 340 objektum, közte 12 gödörház került felszínre. A gödörházak félig földbe ásott négyzet- vagy téglalap-alaprajzú házak voltak, sarkaikban kettő-hat cölöplyukkal, agyagból vagy kőből épített kemencével - ismertette a munka eredményeit Ódor János. Mellettük tárológödröket, a település határán pedig karámárkokat találtak. Ez utóbbi arra utal, hogy egy nagyállattartó, de egyben földműves népesség élt itt.
Az ásatás mélyebben fekvő részein több kutat is feltártak, amelyek közül háromnak a fabélését konzerválta a talajvíz. Ez egyrészt azért érdekes, mert a korszakból a Kárpát-medencében kevés faszerkezet maradt fenn épen, másrészt az évgyűrűkből egy régészeti segédtudomány, a dendrokronológia segítségével akár évre pontosan is meg lehet határozni a fa, és így a település korát. A kutakból vett földminta vizsgálata ugyancsak beszédes lehet, hiszen a föld pollen- illetve magmaradványokat őrizhet. Ez a vizsgálat a kor növényvilágának ismeretéhez jelenthet újabb adalékokat - hívta fel a figyelmet a régész.
A Sárköz északi peremének szinte minden, akkor az ártéri vízből kiemelkedő dombja lakott település volt - mondta Ódor János a földrajzi környezetről. A múzeum régészei 2006-2007-ben a Sió túlsó partján egy 2500-síros, hét generációt befogadó avar temető 1650 sírját tárták fel. A most kutatott település tehát az adott időszakban jelentős, körülbelül 200-250 fős falu lehetett.
Az avar település és a temető leletanyagának összehasonlításával további következtetéseket lehet majd levonni például a településszerkezetről - tette hozzá Ódor János. Ilyen megállapításokhoz viszonylag nagy területű feltárás kell, ami ritka. Azt már lehet tudni, hogyan használták a teret az itt élt avarok: a települések elszórtan alakultak ki, viszont egy helyen temetkeztek.
A leletanyagot a Wosinsky múzeum 2009-ben kiállításon tervezi bemutatni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek tegnap
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága tegnap
- Színházi előadások mellett bűntények helyszíne is volt a legendás Hungária Fürdő tegnap
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát tegnap
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György tegnap
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét 2024.09.21.
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján 2024.09.21.