A történelmi személyek írásmódja

2008. szeptember 15. 13:05 Kollai István

A tankönyvek összehasonlító vizsgálatakor a történelmi személyiségek szlovák és magyar írásmódja közti eltérések rögtön szembetűnnek az olvasónak. A jelenség hátterének bemutatásához kicsit ki kell lépnünk a történelemkönyvek világából, hogy egy rövid historiográfiai áttekintés után visszatérhessünk a tankönyvek konkrét tartalmához.

Korábban

Közös múlt a magyar és a szlovák tankönyvekben

A névátírás elmélete és gyakorlata Szlovákiában

A szlovák historiográfia a hetvenes évekig a történelmi Magyarországon élő történelmi személynevek eredeti alakját használta – azaz azt a névalakot, melyet vagy az illető maga rögzített, vagy a kortársak illetve az utókor tett általánosan használttá. Ez tehát általában megegyezett a magyar nyelvben is használatos alakkal.

Ez a helyzet igazán akkor kezdett változni, amikor a Szlovák Történelmi Akadémia Történettudományi Intézetét belül 1979-ben felállították a Történelmi Terminológiai Bizottságot. A bizottság 1980-ban publikált javaslatai szerint a szlovák történelem magyarországi korszakában élő történelmi személyek neveit szlovák helyesírással kell írni.

A névátírás időbeli határának a 19. század közepét adják meg, tehát a nevek szlovákosítása „nem érintheti a történelmi Magyarországon a nemzeti mozgalmak korában élő, annak kulturális és politikai életét képviselő híres személyek már rögzült vezetékneveit”. Szlovák keresztnév használandó viszont a történelmi Magyarország minden közéleti személye esetén – magyarok esetében is, és azok esetében is, akiknek a vezetéknevét nem szlovákosították. Így tehát Rákóczi Ferenc javasolt alakja František Rákoci, Kossuth Lajos esetében pedig Ľudovít Kossuth. Külön említésre méltó szabály, hogy azon történelmi családnevek esetében, melyek esetében források alapján feltételezhetőnek tartják, hogy volt valamikor szlovák variánssa is, a szlovák változatot kell használni (így például a Kubinyi, Palugyay, Szentiványi családok nevét a Kubínsky, Palucký, Svätojánsky alakra javasolják átírni).

Hogy az elméletből gyakorlat váljon, még ugyanebben az évben Jozef Novák megjelentette „Családi címerek Szlovákia területén” [Rodové erby na Slovensku] című heraldikai művét, melyet a bizottság által is deklarált szabályok alapján készített. Többek között bevezette a településhez köthető családnevek átírását a szlovák helynévnek megfelelő alakra. Így lett a Magassy családból – akiket a szerző a pozsony vármegyei Magasi (szlovákul Horenice) faluhoz kötött – Horenicky.

Az új nyelvi kodifikáció gyakorlatba való átültetését volt hivatott elősegíteni az 1986-1994 között megjelentetett hatkötetetes Szlovák Életrajzi Lexikon (Slovenské biografický slovník) is, mely máig alapvető szlovák historiográfiai segédkönyv. A lexikon már kiterjeszti az akadémiai terminológiai bizottság által javasolt időbeli hatályt: „a szlovák helyesírás elveinek megfelelően írjuk a címszóban és a címszóhoz tartozó életrajzi szakaszban azoknak a személyeknek az eddig nem-szlovák írásmóddal írt keresztnevét, akik 1918 előtt haltak meg – mindezt történészek, nyelvészek, könyvtárosok közös döntése alapján”.

A történészi gyakorlat hamar „össztársadalmivá” vált. A bizottság által kidolgozott elvi alapvetést ugyanis átvették a Szlovák Helyesírás Szabályai (Pravidlá) 1991. évi kiadásának összeállítói is, akik leszögezik, hogy a szlovakizációt a „szlovák történelem magyarországi történetében” végig érvényesíteni kell, azaz 1918-ig. A Pravidlá-t pedig a szlovák nyelvtörvény alapján a Kulturális Minisztérium 1997-ben a nyelvi kodifikáció egyik segédkönyvévé nyilvánította, így megsértése elméletileg törvénysértésnek számít.