Amerikai katonák a német csatamezőkön
2008. szeptember 29. 13:05 Spiegel Online
Korábban
Amíg haza nem érkeznek
A Hürtgen-erdő csendjét ma már más veri fel. Egy hét kitartó kutatás után Denis To csapatának végre sikerült rábukkannia a repülőgép egy darabjára. A feladat egyáltalán nem volt egyszerű, hiszen a szerencsétlenség 64 évvel ezelőtt történt, és a még élő szemtanúk is sokszor különbözőképpen emlékeznek a zuhanás helyszínére. A kutatók azonban még így is nagy segítséget kapnak a helyiektől. Az 1986-ban indult kutatás során nyolc amerikai katona maradványait sikerült azonosítani a Hawaii laboratóriumban, négy további eseten még dolgoznak a tudósok.
A JPAC-csapat munkáját nagyban segítik a jól szervezett amatőr történészek, akik rengeteg történetet hallottak a szüleiktől a kertben talált tankokról, vagy az erdőben felfedezett katonasírokról. Ehhez jön még, hogy a helyiek szívesen gyalogolnak, és a napi séták során már több lövedékdarabot, sisakot és fémtartóban lévő élelmiszer-fejadagot találtak. Mindenki ismer mindenkit, és mindenki tudja, kinek kell szólni, ha a kutya valami érdekeset ásott ki a nyúlüregből. Bernd Henkelmann is ilyen ember. A kiképzőként éveket Kentuckyban töltő, nyugalmazott törzsőrmester hasznos segítője a JPAC csapatának. Ismeri az embereket, tolmácsol, közvetít az amerikai és német érdekek között, és mindent elintéz.
A csapat parancsnoka, Alexander Vanston százados a Németországban dolgozó összes JPAC- csapatot koordinálja. Denis To csoportján kívül ugyanis még két másik csapat is dolgozik az Eifel-régióban, ezenkívül pedig az ún. kutatócsapat (Investigation Team-IT) Drezda környékén próbál újabb ásatási helyszíneket felkutatni. Az IT feladata a levéltárak átvizsgálása, a szemtanúkkal való beszélgetés és a földtulajdonosokkal történő tárgyalás. Vanstonnál fut össze minden megoldásra váró kérdés és probléma. A JPAC csapat minden tagja magasan képzett szakember. Minden csoportban van egy repülőgép-szakember, egy bombaszakértő, egy orvos, egy nyelvész és egy törvényszéki fényképész. A rázórosta ismerete követelmény.
A legtöbben már nem először vesznek részt ilyen projektben, sokan már dolgoztak Vietnámban és Koreában is. A németországi munka az ázsiaihoz képest gyerekjátéknak tűnik. A vietnami csaták ugyanis veszélyesen meredek és csúszós terepen folytak, ahol az aljnövényzet tele van mérges kígyókkal, skorpiókkal, és a kutatók kényelmes hotelszobák helyett nyirkos sátrakban alszanak. A JPAC munkatársai kötelességüknek érzik, hogy minél több elesett honfitársuk maradványait felkutassák. Mottójuk: „Amíg haza nem érkeznek.”
A Hawaii laboratórium, az ott dolgozó antropológusok és régészek egész hada, és a logisztikai feladat nagysága ellenére a JPAC viszonylag szerény költségvetéssel rendelkezik. Az évi 50 millió dollár csupán három Longbow Apache helikopter árának felel meg, amelyből az amerikai hadseregnek hatszáz van. Az erőfeszítések ellenére egyáltalán nem biztos, hogy megtalálják a P-38-as pilótájának maradványait. Eddig csak gépdarabok és lőszerek kerültek elő. A szemtanúk szerint a halott pilóta a gépe mellett feküdt. Később azonban valaki megtisztította a terepet a roncsoktól, és talán elásta a testet, de az is lehet, hogy az állatok martaléka lett. Denis To azonban eltökélten folytatja a munkát a pilóta édesanyjáért, aki 64 év óta várja, hogy végre hírt kapjon fia sorsáról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Már az aztékok is kötöttek fogadásokat különféle játékok végkimenetelére
- Bizarr labdajáték jelentette a legnagyobb szórakozást Tikal népének
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét tegnap
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján tegnap
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd tegnap
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit tegnap
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 2024.09.20.
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 2024.09.20.
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 2024.09.20.
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 2024.09.20.