Indokínai kalandok Báthory Erzsébettel
2008. szeptember 26. 19:27
A kegyetlen várúrnő úgy hitte, fiatal lányok vérével ő maga is megőrizheti fiatalságát - derül ki a Múlt-kor legújabb adásából, ahol azt is megtudhatjuk, hogy mit keresett egy magyar katona a francia idegenlégió tagjaként Indokínában.
Korábban
Az adás első felében egy személyes történetet elevenítünk fel, avagy mit is keresett egy magyar katona francia idegenlégióban, és hol, milyen megrázkódtatásokban volt része.
Az adás második felében véresen komolyra vesszük a figurát, és azt láthatjuk, hogy egy kegyetlen várúrnő a fiatal lányok vérétől azt remélte, elkerülheti az öregedést. Nos, nemhogy az öregedést, de a börtönt sem úszta meg. 600 lány haláláért tették felelőssé az ellene folytatott perben. Büntetése az volt, hogy befalazták csejtei várának egyik szobájába.
Nádasdy Ferenc gróf özvegye 4 év múlva, 1614-ben elborult elmével hunyt el. Mivel történetét 150 évvel a halála után dokumentálták, nehéz objektív képet kapni cselekedeteiről. Továbbá az sem mellékes, hogy az ellene folytatott eljárás mai szemmel nézve inkább egy koncepciós per volt, hiszen tárgyalás nem volt, ítélet pedig nem született. A tárgyilagosabb történészek úgy vélik, hogy a valóban labilis idegzetű asszony inkább politikai bűnügy áldozata lehetett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg tegnap