Százéves a magyar hanglemezgyártás
2008. szeptember 22. 11:30 MTI
Csillogó fekete lemezeken - 100 éves a magyar hanglemezgyártás és -forgalmazás címmel nyílik kiállítás a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban, amely 2009. február 8-ig látogatható. A tárlatot a múlt héten mutatták be és Bródy János ajánlásával nyitották meg a nagyközönség számára.
„Mint az analóg korszak, sőt e periódus alkonyának élő szemtanúja nézem ezt az anyagot” - mondta Bródy János. Egy időben a lemez fontosabb volt, mint a koncert, amely elsősorban promóciós célt szolgált. Ma érdekesebbnek látszik az élő zene, hiszen manapság a hang terjesztéséhez nincs feltétlenül szükség a lemezre. A gyűjtők, a kutatók számára persze mindig fontosak lesznek a korongok - vélte.
A több száz tárgy - címkék, borítók, könyvek, fotográfiák néhány hangfelvevő és lejátszó berendezés - 85 százaléka két magángyűjteményből származik. Bajnai Klára és Marton Gyula ügyvéd kölcsönözte a tárlat egy részét. Hivatásos gyűjtő, a Magyar Jazzoktatási - és Kutatási Alapítvány vezetője, Simon Géza Gábor a másik rész tulajdonosa, és tőle származik az ötlet, hogy emlékezzenek meg a centenáriumról.
1908-ban jelent meg a cégnyilvántartásban a hivatalosan, az összes vármegye által elsőnek, bejegyzett Első Magyar Hanglemezgyár neve: „Cégtulajdonos: Pete Csongor hanglemezgyáros, gyárt gramophon-lemezeket és gépeket...” - idézte fel a kezdetet Simon Géza Gábor. A cég hamarosan a Práter utca 53. szám alatt dolgozott, az Első Magyar Hanglemezgyár épületében a hangfelvételtől a központi gramofon- és gramofonlemez-készáruraktárig mindent egy helyen lehetett megtalálni.
Az Első Magyar Hanglemezgyár teljesen egyedi repertoárra törekedett. Számos klasszikus zenei felvétel, katonazenekarok játéka, írók, tudósok prózai felvételei, sok néprajzi jellegű felvétel és vallási jellegű felvételek hosszú sora bizonyítja, hogy Pete Csongor valóban mindenki részére kívánt gramofonlemezt kiadni.
Mivel az úgynevezett rablónyomatok forgalmazásában nem vett részt, bukása szinte törvényszerű volt. A bécsi Phonographische Zeitschrift, a kor egyik legjelentősebb gramofonszakmai lapja, így búcsúztatta 1910-ben : „Pete Csongor az egyetlen olyan magánember volt, aki sportként, saját szórakozásaként tartott fenn hangfelvevő atelier-t és lemezgyárat, sportimádó volt, valahogy olyképpen, mint ahogyan a mágnások vagy fináncgrófok a lóistállójukat vagy aeroplánjukat tartják. É…Ü A Pete Csongor által felvett első lemezek ma már az imádók körében jelentős értéket képviselnek.”
Az első világháború és a trianoni döntés a magyar gramofonlemez-ipar helyzetét is szinte teljesen ellehetetlenítette. A His Master's Voice márka csehszlovákiai gyára szerencsére jelentős mennyiségű Bartók-, Kodály-, Lajtha-hangfelvételt készített, amelyekhez kiváló előadók egész sora, így Basilides Mária, Dohnányi Ernő , Hubay Jenő csatlakozott. Az új Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) az ötvenes években készítette hangfelvételeit. Az MHV-lemezek később Qualiton márkanévvel futottak, majd a Hungaroton lett a nemzetközileg rendkívül elismert lemezmárka.
A Hungarotonnál jutott először felvételi lehetőséghez Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, a Liszt Ferenc Kamarazenekar és az Amadinda Ütőegyüttes - hogy csak néhányat említsünk nemzetközileg is elismert sztárjaink közül. Simon Géza Gábor elmondta, hogy a nyáron Németországban megtartott nemzetközi diszkográfiai kongresszus résztvevői a kiállítás kapcsán december 6-án rendkívüli ülést tartanak a budapesti múzeumban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.