Őseit keresi az utolsó érinthetetlen

Az elődökről beszélni a legtöbb ember számára örömteli dolog, de a 40 éves, három gyerekes asszony inkább csak szomorúságot érez, hiszen egy olyan kiközösített népcsoporthoz tartozik, amelyet mintegy ezer éven keresztül sújtott az elnyomás és diszkrimináció. Marie-Pierre ugyanis cagot (ejtsd: kagó). Népe történelme ismeretlen. Néhányan azt állítják, hogy szándékosan pusztították el. `A cagot emberekről beszélni még mindig rosszat jelent a hegyekben. A franciák szégyellik, amit velünk tettek, mi pedig azt szégyelljük, amik vagyunk. Ezért van, hogy senki sem akarja bevallani, hogy a cagot néphez tartozik` - mondta el a nő a The Independent tudósítójának.

Kivéve Marie-Pierre-t, aki valószínűleg az egyetlen, aki beismeri, hogy cagot vér folyik az ereiben, de neki is évekbe tellett, mire rájött, mit is jelent ez valójában. `Amikor az első gyermekem megszületett, meg akartam tudni, honnan származunk. Elkezdtem kutatni. Visszakövettem a családom történetét több nemzedéken, több falun és városon át, és ekkor lettem figyelmes a nevekre és foglalkozásokra. Az őseim mind alázatos ácsok, kosárfonók és szegény emberek voltak, akik mindig a város `rossz` felén laktak. Hamarosan felismertem, hogy én is cagot vagyok, Bár sokan nem is tudják, mit jelent ez.`

Az igazságot valóban teljes homály fedi. A cagot (Agotes, Gahets, Capets, Caqueux ) emberek először a 13. században bukkannak fel az iratokban. Ekkor már alacsonyabb rangú kasztnak tekintik őket. Ők voltak Nyugat-Franciaország vagy Észak-Spanyolország "érinthetetlenjei". A középkorban több módon is elválasztották őket a társadalom többi részétől. Külön körzetekben éltek, általában a folyó maláriás oldalán. Gettóik nyomai még ma is megtalálhatók néhány pireneusi településen (Campan, Hagetmau). Századokon keresztül másként és alacsonyabb rendűként kezelték őket. A templomokba csak külön ajtón mehettek be (legalább 60 pireneusi templom még ma is büszkélkedik "cagot-bejáratokkal"), külön keresztelő medencéjük volt, áldozáskor az ostyát hosszú fakanálon kapták. "Ha egy cagot érkezett a városba, kereplővel kellett jeleznie jelenlétét, akár a leprásoknak."

A mindennapi életet a faji megkülönböztetés jellemezte. A cagot embereket a legtöbb mesterségből kitiltották, így főleg vízhordók vagy favágók lehettek. Hordókat, koporsókat készítettek, és kitűnő ácsok voltak. Ironikus módon sok pireneusi templomot ők építettek, amelyekből aztán részben kizárták őket. Nem engedték, hogy mezítláb járjanak, mint a többi földműves, így az a híresztelés kapott szárnyra, hogy úszóhártyás lábuk van. Csak külön fürdőt használhattak, nem foghatták meg a hidak korlátját, és ha elmentek otthonról, lúdlábat kellett a ruhájukra tűzniük.

"A cagot emberek nem ehettek együtt, és nem oszthatták meg ételeiket másokkal. Néhányan azt állították, hogy elmebetegek, sőt kannibálok." Csak maguk között házasodhattak, de szerelmi viszony azért előfordult, amiről a 16. és 17. században keletkezett megrendítő dalok is tanúskodnak. Néhány esetben a vakbuzgóság brutális következményekkel járt: a 18. sz. elején elfogtak egy jómódú cagot férfit, mert a nem cagot-ok számára fenntartott szenteltvíztartót használta - kezét levágták, és a templom ajtajára szegezték. Egy másik cagot férfi lábát pedig vasrúddal szúrták át, mert meg merte művelni a földjét, ami szigorúan tilos volt. Ha valamilyen bűntett történt, rögtön a cagot-kat vádolták. Sokakat máglyára vetettek. Még haláluk után is tartott a megkülönböztetés, csak saját temetőikbe temetkezhettek.

Honnan is származik tehát a cagot nép? És miért kellet ilyen megpróbáltatásokat elszenvedniük? Eredetüket homály fedi, részben azért, mert eltűntek a színről. A francia forradalom hivatalosan eltörölte a megkülönböztetést, de a cagot-k kifosztották a levéltárakat, és igyekeztek megsemmisíteni mindent, ami származásukra utalhat. 1789 után pedig lassan beleolvadtak a népességbe, sokan emigráltak. Vannak azonban történelmi feljegyzések, amelyek közelebb vihetnek a cagot nép eredetéhez. A kortárs források alacsony, sötét és köpcös embereknek írják le őket. Más források szerint viszont szőkék és kék szeműek voltak. Francisque Michel 1847-es tanulmánya foglalkozott először velük. Eszerint akkor még mintegy 10 ezer cagot élt szétszórtan Gascogne-ban és Navarrában, akik még mindig szenvedtek a megkülönböztetéstől.

Eltűnőben lévő népek

Vlahok A római gyarmatosítás idejéből maradtak fenn, és nyomaik a Dél-Balkán nagy részén megtalálhatók. A románhoz hasonlító nyelvük már majdnem kihalt, ám kultúrájuk tovább él: Görögországban még ma is tartanak fesztiválokat. Ruszinok Számukat Európában 1,2 millióra becsülik, ennek fele Ukrajnában él. Ukrajna nem ismeri el őket etnikumként. Az ötvenes években a csehszlovák kommunista rezsim leromboltatta görög-katolikus templomaikat. Sámik (lappok) Észak-Európa őslakos népcsoportja a sámi, akik Svédországban, Norvégiában és Finnországban élnek. 2500 évvel ezelőtt népesítették be Skandináviát és Oroszország egy részét. Az egykor fő tevékenységnek számító rénszarvas-tenyésztéssel már csak alig 3000 ember foglalkozik.

Michel úttörő munkája után számos történész igyekezett megfejteni a cagot-rejtélyt. Az egyik elmélet szerint leprások, vagy járványos betegségben szenvedők voltak, ami megmagyarázná, miért nem érhettek semmihez, amit mások is használtak. A leírások szerint viszont kitűnő egészségnek örvendtek, így ez az elmélet nem állja meg a helyét. Igen elterjedt az a nézet, hogy a cagot emberek a kora középkorban Franciaországot lerohanó gótok rabszolgáinak leszármazottjai. Nevük az etimológusok szerint a "ca-got" vagyis "cani Gothi" kifejezésből származik, ami annyit jelent: "a gótok kutyái". Ez az elmélet azonban nem ad magyarázatot a sokféle cagot névre, és földrajzilag sem stimmel. Valójában a cagot név a "cack" vagy "caca" (bélpoklos) szóból eredeztethető.

Tavaly új elmélet látott napvilágot Graham Robb, angol író tollából, aki azt feltételezi, hogy a cagot törzs eredetileg jól képzett ácsok céhe volt, és az ellenük irányuló ellenszenv a gazdasági rivalizálásra vezethető vissza, ami aztán idővel megrögzült és megsokszorozódott.

Kinek van igaza? A kép meglehetősen zavaros. Marie-Pierre Manet-Beauzac, az "utolsó cagot" azonban pontosan tudja, honnan származik: "A cagot emberek a 8. századi iszlám hódítás után itt maradt mór katonák utódai. Sokan szaracénoknak nevezték őket. Én és a lányom is meglehetősen sötétbőrűek vagyunk." A cagot-k áttértek a keresztény hitre, ennek ellenére bizalmatlanság övezte őket, ez magyarázatot adna a vallási diszkriminációra. Földrajzilag a Szent Jakab-úthoz köthetők. Marie-Pierre egy weboldalt is létrehozott, ahol minden információt összegyűjt a cagot életről. "Sokan szeretik hangoztatni, hogy a cagot törzs eltűnt, de ez nem így van. Még ma is sok helyen lehet találkozni az alacsony, barna bőrű cagot-kkal."