Ókori kutakat ásnak a régészek Brigetióban
2008. május 30. 08:30
Folytatódnak júniustól a feltárások Komáromban, a római kori Brigetio területén: az innen előkerült gazdag leletanyag alapján hozták létre a Klapka György Múzeumot.
Korábban
Az 1992 óta folynak az ásatások, ez az ELTE Ókori Régészeti Tanszékének a római kori tanásatása, amelyet a komáromi Klapka György Múzeummal közösen vezetnek. `A múzeumot 1996-ban az ásatások során előkerült leletanyag bemutatására alapította Komárom önkormányzata. A feltárások első négy éve alatt olyan mennyiségben és minőségben kerültek elő leletek, hogy egy múzeumot meg tudtunk velük tölteni, s a gyűjtemény azóta is folyamatosan gyarapodik` - mondta Borhy László.
Nagy mennyiségben kerültek elő bronzeszközök, csontfaragványok, ékszerek - elsősorban gyűrűk és vésett gyűrűkövek: utóbbiakból külön kiállítást rendeztek, s a múzeumban tárlót rendeztek be a gemmavésés kategóriájába tartozó apró tárgyaknak. A professzor külön érdekességként emelte ki a vastárgyakat - ezek használati tárgyak, ajtóreteszek, zármaradványok, étkezésekhez használt, illetve hús feldolgozásához, kicsontozásához használt eszközök, amelyek szintén a mindennapi életre utalnak.
"A szegeket nem számítva összesen mintegy kétszáz vastárgy került elő, amelyek két lakóépület különböző korszakaiból, különböző helyiségeiből származnak, ez a pannóniai viszonyok között elég magas és jól kiértékelhető szám" - mondta. Borhy László kitért a korábbi ásatási idények során feltárt három kútra is. Az egyik egy kisméretű víztároló, amelyet 85 centiméter mélységben tártak fel.
"Öt centiméteres falécekkel bélelték ki és nagyon érdekes tárgyakat dobtak bele az egykori lakók. A leletek között a legérdekesebb és legfontosabb egy római legionárius sisak, néhány ékszer, vésett ékkő, csontfaragvány, egy éremsorozat, amely az épület korára ad támpontot: valamikor a 230-240-es évek tájékán pusztulhatott el és valamikor 275 és 280 között építették újjá. Ezt egy nagyon rövid újbóli felvirágzás követte, nem volt hosszú életű az épület" - magyarázta a régészprofesszor.
Tavaly e lelőhelytől egy kicsit távolabb egy másik kutat találtak, amelyet egykoron vastag deszkákkal béleltek ki. "A deszkák szinte teljesen épen maradtak fenn, a csapolásokkal, az illesztésekkel együtt. A deszkákba belevésve, beleégetve megtaláltuk a gyártó, egy brigetiói iparos nevét. A harmadik kutat körülbelül 6 méteres mélységig tártunk fel, innen is rengeteg tárgyat sikerült megmentenünk, köztük egy vassisakot" - mondta el a tudós.
Tavaly az egyik lakóház központi részeit tárták fel, az idén a gazdasági traktusra kerül sor. "A ház déli részén találtuk meg a gazdasági udvart raktárépülettel, földbe mélyített tárolóedénnyel, kövekkel kirakott udvarral. Találtunk egy fémolvasztó-kemencét is, amelynek a feltárását mindenképp tervezzük ebben az ásatási idényben, illetve egy nagyon izgalmas szemetesgödörre bukkantunk, amely tele volt szép tárgyakkal. Katonai kitüntetésektől kezdve kozmetikai készleteken át az érmekig és ékszerekig bezáróan szinte mindent találtunk óriási gazdagságban. Ennek a hulladékgödörnek a második felét szeretnénk ebben az ásatási idényben feltárni" - sorolta az idei feladatokat Borhy László. Bár a gazdasági traktusban kevesebb leletre számítanak, feltárása érdekes adalékokkal szolgálhat a római életmódról.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak 20:20
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek 18:05
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága 16:05
- Színházi előadások mellett bűntények helyszíne is volt a legendás Hungária Fürdő 15:05
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát 09:50
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György 09:05
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét tegnap
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján tegnap