Negyvennyolcról magyarul és románul

Etnikai polgárháború

A magyar lakosság elleni akciókat a magyar hatóságok - amikor fordult a kocka - sok esetben szigorúan megtorolták, miközben a hadiesemények sem kímélték a civil lakosságot. A mócok gerillaháborúja pedig egészen a magyar szabadságharc leveréséig eltartott az Erdélyi-érchegységben. Azon kívül, hogy számos polgári áldozattal járt, az Avram Iancu vezette román ellenállás tartósan magyar csapatokat kötött le, és hátországot biztosított a gyulafehérvári erőd császári őrserege számára.

Avram Iancu Kolozsváron

Kevésbé közismert, hogy az egyik "márciusi fiatal", Vasvári Pál is egy románok elleni hegyvidéki hadjáratban esett el 1849 júliusában. Csakúgy, mint az, hogy 1849 nyarán magyar-román megállapodás született, és az is felmerült, hogy a magyar kormány román légiót állít fel, amelynek az élére Avram Iancu került volna. Az események - a cári csapatok beavatkozása - azonban elsodorták a kiegyezést, Iancu végül csak semlegességet ígért, ami mindenesetre megakadályozta a bosszú újabb hullámát.

Szerencsére ma már csak a román nacionalista diskurzusban van jelen a magyarok által legyilkolt 40 000 román és 270 (máshol 300) felperzselt falu mítosza. Ám még nem tűnt el teljesen, és időnként váratlan helyeken - és groteszk alakban - bukkan fel, és gerjeszt történelmi indulatokat. Az utóbbi években például az aradi Szabadság-szobor újraállítása ellen tiltakozók "érveiben" jelent meg, illetve egy marosvásárhelyi utca Kossuth utcára való visszakeresztelését megakadályozó bírósági eljárás során - a nacionalisták románok ellen elkövetett háborús bűnökkel vádolták az Aradon kivégzett magyar tábornokokat, illetve Kossuth Lajost.

Avram Iancu és alvezérei Nagybányán

Egyed Ákos említett könyvében egy egész fejezetet szentel a polgárháború civil áldozatainak. Az erdélyi történész részletesen elemzi a szóban forgó mítoszt, annak létrejöttét és alakulását, megjegyezve, hogy a komoly román történetírás sem fogadja el valóságosságát. Egyed adatai alapján - miután összevet számos magyar, osztrák és román kimutatást, becslést és elemzést - a magyar veszteségek kerülnek túlsúlyba. Összesen 14-15 ezer polgári áldozatot említ - 7500-8500 magyart, 4400-6000 románt és körülbelül 500 szászt, zsidót vagy örményt.

A bevezetőben felidézett tragikus történet két olvasata jól mutatja a zaklatott időszak megítélésében megfigyelhető - a köztudatban, a szakirodalomban és a történelemtankönyvekben egyaránt jelen lévő - szemléletbeli különbségeket. Az 1848-49-es eseményeket mindkét fél saját történelmi kontextusába, nemzeti narratívájába illeszti be. A két interpretáció ugyan megegyezik abban, hogy 1848-49-ban végzetes módon kerültek szembe a magyarok és a románok, de már az egyes konkrét események bemutatása is meglehetősen különböző módon történik.

Míg magyar részről elsősorban Erdély és Magyarország újraegyesülését, a hősies magyar szabadságharcot - és a Habsburgok oldalára álló román felkelők vérengzéseit látjuk, a román nemzeti törekvésekről kevesebb szó esik. Igaz, ez inkább a magyar köztudatra vonatkozik, a történelmi szakirodalomra már jóval kevésbé érvényes, és az újabb történelemtankönyvek is árnyaltabban kezelik a magyar-román konfliktust. Román szemmel nézve viszont Erdély erőszakos annexiójáról és a román nemzeti érdekek semmibevételéről van szó, a tankönyvekben pedig a románok egységes (nemzeti) ellenállását sugallja az a megközelítés, amely megfeledkezik a magyarországi - azaz az Erdélyen kívüli - románság eltérő stratégiáiról.

Közhely, hogy ha csak a magyarok vagy a románok sérelmeiről veszünk tudomást, akkor csupán féloldalasak lesznek az ismereteink, és végeredményben hamis képet alkotunk egy komplex jelenségről. Az események már akkor is tele voltak ellentmondással, amikor mindenki a maga - vélt vagy valós - igazságáért küzdött. Később, miután a megválogatott és a saját szempontok alapján értelmezett tényeket a történészek, publicisták és politikusok belefoglalták a két nemzeti ideológiába - teljesen elvált egymástól 1848-49 magyar és román megítélése. Magyarországon azóta is Kossuth-szobrok, Románia városaiban pedig Avram Iancunak és prefektusainak állított emlékművek örökítik tovább a két forradalom vezéreinek kultuszát - és 1848 két történetét. Marad a kérdés, vajon lehetséges-e mindkettőt egyszerre megragadni?

Zahorán Csaba - Terra Recognita Alapítvány

1. Tömegsír a határban
2. Etnikai polgárháború