Az egyháztörténet-írás főbb forrásai
2007. augusztus 16. 13:44 Balogh Margit
Az oral history és a dokumentumfilmek
Egy forrástípus: az oral history
A jelenkort kutató történész abban a szerencsés helyzetben van, hogy vizsgálatának tárgyához élő szemtanúkat találhat. A lehetőség egyben terhes kötelezettség is lehet: a magára adó történész nem teheti meg, hogy meg sem kísérli interjúvégre kapni a szemtanúkat. A 20. század történetének feldolgozása szempontjából három, igen értékes oral history-gyűjtésre hívom fel a figyelmet: 1) az 1956-os Intézetben az 1970-es-1980-as évek fordulóján, Hegedüs B. András és Kozák Gyula kezdeményezésére féllegálisan indult Oral History Archívumra, amely több mint ezer visszaemlékezést őriz, 2) az OSZK Történeti Interjúk Videótárára, amely 1987-ben alakult, s ahol már közel ötszáz személlyel készült interjút tárolnak, a 3) a Politikatörténeti Intézet Levéltárában pedig azok az interjúk találhatók meg, amelyeket a hajdani párttörténeti kutatóintézet visszaemlékezés-gyűjtő csoportja készített a hazai kommunista mozgalom fontos alakjaival.
A három gyűjtemény eltérő motivációkkal indult, de az közös bennük: a kommunista Magyarország történetét csak úgy lehet kutatni, ha visszanyúlnak az elérhető forrásokhoz, azaz megszólaltatják a korszakot átélt embereket. Az elsődleges cél a dokumentálás és nem a publikálás volt. Igen sokszínű a merítés: nemcsak a `nagy idők tanúnak`, hanem `statisztáinak` a visszaemlékezéseit is rögzítették. Görcsök és tabuk jöttek oldódtak fel a többórás beszélgetésekben.
Jómagam a Hanák Gábor-Bokor Péter leletmentő magánakciójából kinőtt Történeti Interjúk Videótára gyűjtőmunkájában működtem közre. A szervezők sorra keresték meg a történészeket és kérték őket: munkájuk során megismert érdekes, izgalmas személyiségekkel csináljanak a kamerák előtt is, egyelőre szigorúan csak rögzítés, dokumentálás céljából interjúkat.
A munka során kiderült: három-négy történelmi nemzedék torlódott egymásra, akik addig rendre megfosztattak attól, hogy `kibeszéljék magukat`. Egyháztörténeti kutatásokhoz talán leginkább a hajdani Barankovics István vezette Demokrata Néppárt tagjaival készült interjúkat ajánlom. Nyilvánvalóvá vált, hogy az interjúkban nem elegendő csupán a történelmi eseményeket, illetve az ezekre adott reflexiókat rögzíteni, hanem csak a teljes emberi sors megismerése adhat választ arra, hogy az interjúalany miért pont úgy cselekedett egy adott történelmi szituációban, ahogy cselekedett, miért hozott olyan döntést, amilyet hozott. A források kutathatóságának hiánya mellett ezen mélyebb összefüggések keresése tette szükségessé, hogy mély, szociológiai alapozottságú, a motívumokat, a háttér-információkat is feltáró, teljes életútinterjúk készüljenek.
Egy lehetséges módszer: a dokumentumfilm
S ha már a hang- és képanyag forráscélból történő rögzítésénél tartunk, tegyünk egy gondolatnyi kitérőt a történészek előtt ritkán álló, de annál izgalmasabb lehetőségről: a dokumentumfilm-készítésről. Nem egyszerűen egy történelmi helyzetet lehet/kell felidézni, hanem olyan emberi, erkölcsi szituációt, amelyet az alkotó(k) kivált időszerűnek tartanak. Más szakma, más fortélyokkal.
Az igazi az, amikor filmes és történész együtt dolgozhat egy téma feltárásán. Tapasztalat, hogy az interjúalanyok és kivált a hivatalok többsége - a televízió varázsa vagy más pszichés ok miatt, ki tudja - készségesebb, segítőkészebb, ha kamerával megyünk hozzájuk, mintha anélkül. A történésznek nem a 60 perces végeredmény az izgalmas, hanem a forgatás 60 órája. Ami kimarad, az már a rendező alkotói szándékának függvénye, s így a dokumentumfilm is csak egy szűrő. A mozaikok összeillesztéséhez ugyanolyan kemény kutatómunkára van szükség, mintha írásban készítenénk egy tanulmányt. Csak itt más szemmel kell a forrásokat mérlegelni: mi az, ami "kameraképes", mi az, ami nem.
Hihetetlenül izgalmas anyagok - kivált a korabeli filmhíradók! - lappanganak a Magyar Nemzeti Filmarchívumban. Érthető, de sajnos minden archívfilm-vetítésért fizetni kell (nem először jutottam arra a következtetésre: a kutatás is lassan vagyoni helyzet függvénye lesz).
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap