1956 vérrel írt levelétől Caligula „bulihajójáig” – 2017 újabb tíz különleges híre a Múlt-korról
2017. december 31. 08:26
Korábban
Nem önmagában a jéghegy okozhatta a Titanic vesztét
A Titanic katasztrófáját 30 éven át kutató Senan Molony nyilvánosságra hozott bizonyítékokra támaszkodva azt állította januárban, a Titanic hajóteste még jóval az indulás előtt napokig égett közvetlenül az óceánjáró azon része mögött, amelyet később a jéghegy átlyukasztott. Az újságíró kevéssé ismert fotók segítségével dolgozta ki az elméletét. A képeket, amelyeken mintegy kilenc méter hosszú fekete foltok láthatók a hajótest jobb oldalának elülső részén, a Titanic vezető villamosmérnöke, John Kempster készítette még azelőtt, hogy a hajó elhagyta volna a belfasti hajógyárat. A kutatók azt találták, hogy a hajótestnek azon a részén, ahol a Titanic a jéghegynek ütközött, már azelőtt sérülés keletkezett, hogy a hajó elhagyta volna Belfastot. Szakértők megállapították, hogy a sérülést feltehetően az a korábbi tűzeset okozhatta, amikor több száz tonna szén kapott lángra a hatos számú kazánház mögötti háromemeletes üzemanyagraktárban, amely még napokkal később is égett. Mint Molony kifejtette, a tűz, egy jéghegy és a tűzesetet elbagatellizáló vezetőség bűnös gondatlansága együtt vezetett a tragédiához.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap