„Határozottság és rugalmasság" - így vonultak ki a szovjet csapatok
2014. május 22. 12:59
Korábban
Nullszaldós megoldás
A szakértői tárgyalásokon a magyar fél arra törekedett, hogy leválassza a vitás problémákat a csapatkivonás konkrét kérdéseiről, és így a kivonulás zavartalanul, az elfogadott ütemterv szerint folytatódjon. Az ún. nullszaldós megoldást kívánta elérni, vagyis azt, hogy a két fél kölcsönösen mondjon le az egymással szembeni követelésekről.
A Külügyminisztérium szakértőjének, Monori Istvánnak 1990. május 24-ei összegzése szerint: „A vitás kérdések a jelenlegi szakértői keretekben, a kormánymegbízottak találkozóin megfelelő módon tárgyalhatók és feltételezhetően rendezhetők. Ehhez megítélésem szerint magyar részről a határozottság és az elengedhetetlen rugalmasság is megvan." (Lásd a 4. dokumentumot!) A határozottság és a rugalmasság mellett a nemzeti konszenzusra való törekvés is megvolt: „a magyar álláspont megalapozása érdekében" Annus 1990 májusában vezető szakértők bevonásával tárgyalt a hat parlamenti párt illetékes képviselőivel.
1990. szeptember 10-14. között Budapesten sikertelen szakértői megbeszélésekre került sor. Ezeket néhány nap múlva, szeptember 24-28. között a két ország külgazdasági minisztereinek vezetésével kormányközi tárgyalások követték. Lényeges előrelépés nem történt, bár Moszkva hajlandónak mutatkozott elismerni bizonyos magyar igényeket, így például a szovjet hadsereg által okozott környezeti károkról. (Lásd az 5. dokumentumot!) A magyar kormány 1990. október 4-én úgy foglalt állást, hogy a lehetséges területeken megállapodásra kell törekedni, „pozíciónk lényeges kérdéseinek változatlanul hagyása mellett."
Az utolsó szovjet katona - Viktor Silov altábornagy, a Déli Hadseregcsoport parancsnoka - 1991. június 19-én hagyta el Magyarország területét Záhonynál. A vitás vagyonjogi és pénzügyi kérdésekről azonban továbbra sem született megegyezés. 1991. július 26-án Antall József nagyjából hasonló tartalmú levelet intézett George Bush amerikai elnökhöz és Helmuth Kohl német kancellárhoz. Ezekben tájékoztatta a két nagyhatalom vezetőit a Szovjetunióval fennálló vitáról, és arra kérte őket, járjanak közbe Gorbacsovnál a megállapodás mielőbbi megkötése érdekében.
L. Balogh Béni írása a kapcsolódó források az Archívnet legújabb számában
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap