Visszakerül jogos tulajdonosaihoz egy, a nácik által elkobzott Klimt-festmény
2021. március 17. 10:56 MTI
Franciaország visszaadott egy Gustav Klimt-festményt, miután beigazolódott, hogy rákényszerítették a kép eladására a náci korszakban a zsidó tulajdonost.
Korábban
A francia kulturális miniszter, Roselyne Bachelot a párizsi Orsay Múzeumban tartott sajtókonferencián elmondta: azzal, hogy a Rózsabokrok a fák alatt című alkotást visszaszolgáltatják a jogos tulajdonosoknak, egyúttal azt is elismerik, hogy annak idején bűncselekmény történt - idézte a BBC News.
A francia állam 1980-ban vásárolta meg a fák alatt virágzó rózsabokrokat ábrázoló Klimt-festményt anélkül, hogy tisztázta volna a hátterét.
Az 1905-ből származó, 1,1 méter magas, 1,1 méter széles kép tulajdonosa a második világháború előtt Nora Stiasny, egy ismert osztrák zsidó család tagja volt. Osztrák iparos nagybátyjától, a műgyűjtő Viktor Zuckerkandltól örökölte a képet.
Stiasnynak 1938-ban, Ausztria náci megszállása után pár hónappal áron alul el kellett adnia a műalkotást. Stiasnyt 1942-ben koncentrációs táborba hurcolták, ahol még abban az évben meg is halt.
A műkereskedő, akihez a kép került az 1960-as években bekövetkezett haláláig magánál tartotta. A francia állam 1980-ban vette meg az Orsay Múzeum gyűjteményébe. Ez az egyetlen Klimt-alkotás, amely francia állami tulajdonban volt.
A miniszter hangsúlyozta, hogy nem volt könnyű döntés az alkotás visszaszolgáltatása, de "szükséges és alapvető" elhatározás volt. "Nyolcvanhárom évvel Nora Stiasny festményének kikényszerített eladása után sikerült igazságot szolgáltatni" - mondta.
A festményt Nora Stiasny lánytestvérének leszármazottai kapják vissza.
2017-ben egy virágos Gustav Klimt-festményt csaknem 48 millió fontért (20,4 milliárd forintért) adott el a londoni Sotheby's aukciósház.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap