Öt karácsonyi mítosz, amellyel a mai napig találkozni a mindennapokban
2018. december 20. 17:40 Múlt-kor
Korábban
A karácsonyfa régi keresztény hagyomány
A karácsonyfa elterjedése világszerte a 19. század közepére tehető, elsősorban német hatásra – ez mind Magyarországra, mind az angolszász kultúrákra igaz. Az amerikai gyarmatokon a 18. század közepén jelentek meg először a német bevándorlók otthonaiban, és vélhetően ez a helyzet Magyarországon is, bár pontosabb információ sajnos nem áll rendelkezésre. A helyi, nem német anyanyelvű lakosság mindenhol a 19. század közepén vagy még később vette át a szokást.
Magyarországon ennél valamivel korábban megjelent: egyesek szerint József nádor harmadik felesége, Mária Dorottya württembergi hercegnő honosította meg a szokást, annyi azonban bizonyos, hogy Pesten az első karácsonyfát Brunszvik Teréz grófnő állíttatta a rábízott krisztinavárosi kisgyermekek számára. Az új szokás előbb a városokban terjedt el, majd innen a vidéken is.
A német területeken a karácsonyfa a kereszténység előtti napfordulóünnep emlékét őrzi, amely során az örökzöld növények használata nem kizárólag a germán őshitre volt jellemző. Jelentése mindenhol azonos volt: a télen is élettel teli örökzöldek emlékeztették az embereket a reményre, hogy a tél után újra bőségben és boldogságban élhetnek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap