Szívszorító képeken a lerombolt Budapest
2015. május 15. 13:09
„Éjjel-nappal hallottuk az ágyúszót, bombázást. Elképzeltük, hogy mekkora lehet a pusztítás. De amit aztán később az ember a szemével látott, azt nem tudta előre elképzelni. Házsorok, terek, utcák tűntek el, város helyett hóba-sárba-földbe taposott romok, hullák, dögök, roncsok mindenütt” - emlékezett vissza Ottlik Géza azokra a napokra, amikor a világháború végigsöpört Budapesten. 1945. április végére befejeződtek a harcok Magyarország területén, a fővárost február 13-ára „szabadította fel” a Vörös Hadsereg. A „második Sztálingrád” elnevezéssel is illetett ostrom során a Budapest épületeinek 27 százaléka pusztult el vagy rongálódott meg súlyosan, több mint 32 ezer lakás megsemmisült vagy lakhatatlanná vált, a Duna-hidak pedig egytől egyig megsemmisültek. A Duna gyöngyszemének tartott magyar főváros 1944 novemberétől történelmének egyik legpusztítóbb időszakát élte át, de a háború szele már hamarabb elérte, mégpedig a levegőből. A szövetséges gépek 1944 áprilisától rendszeresen bombázták „Európa szívét”, amely 1945 második felére katasztrofális látványt nyújtott. A fővárosunkat ért traumát most a Fortepan fotóival idézzük fel.
Korábban
Vér és romok
A Hattyú utca lerombolt épületei a Batthyány utca felől nézve. Középen az Apolló mozi romja mögött a Széna tér épületei látszanak.
Előtérben a Budai Apolló mozi romja (ma játszótér van a helyén) a Hattyú utca felől nézve. Mögötte balra Széna téri épületek.
Széna tér, balra a régi Szent János Kórház romjai, szemben a Varsányi Irén (Görgey Artúr) utca - Csalogány utca sarok.
Horváth-kert, háttérben a Krisztina körút lerombolt épületei.
Margitsziget Palatinus Hotel (Nagyszálló) romjai
Margit körút - Keleti Károly utca sarok, a felrobbant Regent-ház
Deák Ferenc utca a Deák Ferenc tér felé nézve, háttérben takarva az Anker-ház
A bombatalálatot kapott Vígszínház
Kristóf tér, szemben a Szervita templom
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap