Szisztematikusan, hidegvérrel ejtette foglyul a Vörös Hadsereg magyar civilek tízezreit
2023. december 22. 20:20 Stark Tamás
Korábban
Hazudós szovjet marsall
Hadtörténészek szerint a tömeges elhurcolás legfőbb oka az ostrom elhúzódása volt, mivel Rogyion Malinovszkij marsallnak nem sikerült a „Budapesti Erődöt” időben elfoglalnia, azzal védekezett Sztálin előtt: 180 ezer katonából állt a védősereg! Valójában azonban 70 ezer magyar és német katona maradt csupán a budapesti ostromgyűrűben, és ebből maximum 35 ezren estek fogságba.
Győzelmi jelentésében viszont Malinovszkij több mint 100 ezer fogolyról beszélt. Mivel a szovjet illetékes szervek a marsallt elszámoltatták, Malinovszkij úgy segített magán, hogy civilekkel töltötte fel a hadifogolylétszámot.
Német hadifoglyok vonulnak a Gellért téren. Több településről „csak” a német nemzetiségű, illetve nevű személyeket hurcolták el. A nőket is.
Hadtörténészek arra a következtetésre jutottak a marsallnak a Szovjet Tudósító Iroda által is közölt, a foglyok számára vonatkozó adatából, hogy a szovjetek 50-100 ezer polgári személyt hurcoltak el Budapestről és környékéről.
A meglévő részadatok, a Külügyminisztérium Hadifogoly Osztályára beküldött kutatólapokon feltüntetett helyszínek nagy száma alapján csupán annyi mondható, hogy a fővárosból és közvetlen környékéről elhurcolt civilek száma több tízezer lehetett.
A málenkij robotra való embergyűjtés kiterjedését és intenzitását valóban befolyásolta a hadműveletek iránya, a harc hevessége és elhúzódása. Az elhurcolásoknak közvetlenül a harcokhoz kötődő, első hulláma zömmel a Vörös Hadsereg fő támadási vonalába eső városrészeket – Törökvész, Kelenföld, Óbuda, Zugló, Kőbánya és a belső kerület – érintette.
Ahogy egyre több ember hagyta el az óvóhelyeket, úgy vált az utca az elhurcolások legfőbb színterévé
Ugyanakkor csak szórványosan vittek el civileket a szovjet katonák Angyalföldről, Újpestről, Ferencváros pereméről, illetve Lágymányosról, vagyis azokból a kerületekből, amelyeket gyorsan, viszonylag kevés áldozat árán foglaltak el. A küzdelem elhúzódása azonban nem járt mindenhol tömeges elhurcolásokkal; Kispest elfoglalásáért például ugyancsak kemény harcok folytak, mégis viszonylag kevés polgárt vittek el onnan.
Malinovszkij marsall százezer hadifogolyról hazudott Sztálinnak, ám ezt a számot össze is kellett szednie, így civilekkel töltötte fel a létszámot. A képen az egyik katonájával fog kezet Pestszentlőrincen.
A lakosság jelentős részének az elvitelében a biztonsági szempontok is fontos szerepet játszhattak, a szovjet hadvezetés Budapesten is számolt a front mögött kibontakozó partizánharc lehetőségével, minden fegyverforgatásra alkalmas férfiban potenciális ellenséget láttak.
E szempont azonban nem ad elégséges magyarázatot mindarra, ami Budapesten és környékén 1944 decemberétől 1945 tavaszáig történt. Ha csak biztonsági meggondolások vezérelték volna a hadvezetést, akkor hetekkel a fegyvernyugvás után már nem került volna sor újabb gyűjtőakciókra az elővárosokban, az utcákon és a csomópontokon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.