Nyolc hercegnő, aki Japán krizantém trónjára ülhetett a történelem során
2017. május 22. 16:47
Japán 1947-ben elfogadott alkotmánya szerint az uralkodói család női tagjai nem örökölhetik meg a trónt és kénytelenek lemondani minden rangjukról, amikor egy „közrendűvel” házasodnak. Mako hercegnő napokban történt eljegyzését követően ismét felerősödtek azok a hangok, amelyek a rendelkezés eltörlését követelik. Az ötlet támogatóit pedig még a hagyományok iránti tiszteletlenséggel sem lehet vádolni, hiszen a 1947-es alkotmányt megelőző évszázadokban nem kevesebb mint nyolc asszony is ülhetett már Japán krizantém trónján.
Korábban
Egy kompromisszum, amely először ültetett nőt Japán trónjára
Az első asszony, aki saját jogán foglalhatta el Japán trónját, Szuiko császárnő volt 593-ban. Hercegnő korában féltestvéréhez, Bidacu császárhoz adták feleségül, akitől hét fia is született. Bidacu halála után egy másik testvérük, Jómei császár került hatalomra, aki azonban alig két év uralkodást követően betegségben elhunyt. Halálát követően véres trónharcok kezdődtek a Japán belpolitikáját meghatározó két rivális klán, a Szogák és Monobék között. A konfliktust végül egy kompromisszumos megállapodás zárta le, amikor Szuikót tették meg császárrá elejét véve a további vérontásnak.
Bár uralkodása nagy részében a Szogákkal rokon Sótoku régensherceg gyakorolta a tényleges hatalmat, Szuiko maga is meglehetős politikai önállósággal bírt. Uralkodása alatt került sor a buddhizmus bevezetésére Japánban, valamint kínai mintára egy új naptárrendszert honosított meg. Holttestét ma egy oszakai mauzóleumban őrzik, amely felett egy sintó szentély állít emléket az első japán császárnő számára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.