Nőügyek, cukorlopás és kőművesmunka – kilenc kevésbé ismert tény Churchillről
2016. november 30. 08:27
Korábban
Festőkarrier és kőművesmunka
Churchill 1915-ben festői „karrierbe” kezdett, és életében több mint 500 képet alkotott. Számos bájos, idealizált tájképet alkotott, amelyek közül több később üdvözlőlapokon tűnt fel. Picasso egy alkalommal megjegyezte, hogy ha hivatásként űzné a festészetet, nem lenne gondja a megélhetéssel. 1947-ben a Királyi Akadémia a politikus két, David Winter álnéven festett képét is elfogadta. Haláláig nem kevesebb, mint 50 művét állították ki az Akadémián. Churchill hobbijai közé tartozott emellett a tereprendezés és – kissé meglepő módon – a kőművesmunka is. Erről a szenvedélyéről második világháborúról írt munkája első kötetében is beszámolt. Eszerint chartwelli birtokán két családi ház felhúzásában is komoly szerepe volt, és a konyhakert falainak építési munkálataiba is besegített. Emellett a sziklakert, a vízművek, valamint a birtokon található hatalmas, fűthető medence építéséből is kivette a részét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap