Mit tudunk valójában Mohamedről, az iszlám prófétájáról?
2023. július 22. 12:20 Múlt-kor
Korábban
A próféta szülőhelye: Mekka
A völgy terméketlen, a hegyvidék szakadékos, kevés a víz. Mégsem lehet azt mondani, hogy Mekka lakói ne hozták volna ki ebből a helyzetből a lehető legjobbat a 6. században. Egy jómódú várost építettek egy gazdag negyeddel a síkságon, és egy kézműves és plebejus negyeddel a hegyi lejtőkön, ahol sok beduin is átmenetileg felállította sátrait. Szigorú hierarchia szerint folytak a dolgok a városban: egy, a gazdag családok tagjaiból álló tanács határozta meg a politikai események alakulását. A legtöbb arisztokrata a Kurajs-törzs tagja volt. Ők ellenőrizték a hitelügyeket, ellátták az átutazó üzletembereket és pénzért cserébe garantálták biztonságukat.
Mekka a karavánutak csomópontjánál fekszik, ami a délen fekvő Jement Szíriával és a kieső északi országokkal kötötte össze. Télen gyakran akár 2000 tevével vitték a datolyát és a tömjént, vagy éppen drágaköveket és selymet Indiából és Kínából északra, visszafelé pamutot, búzát és olajat hoztak. Emellett még ott volt a szentség, amelyet a Kurajs-törzs ellenőrzött, egy kocka alakú építmény, amit már akkor is Kábának hívtak, és amelynek sarkában egy titokzatos fekete kő volt. Nem messze találták a zarándokok a Zamzam kutat, ahonnan vizet tudtak meríteni.
Mekka egy 19. század végi ábrázoláson
Számos istenséghez imádkoztak, datolya alakúra formált házi bálványokhoz, felállított kövekhez, amiket a zarándokok vérrel és olajjal locsoltak meg, szobrokhoz, melyeknél a jóslatokat keresők nyilat vetettek. A tevepiac, a kultusz és a misék összekapcsolódtak, támogatták a kereskedelmet, méghozzá egy évente tartott három hónapos isteni béke keretein belül, amikor is a vérbosszú és a fosztogatás meg volt tiltva, ugyanakkor énekversennyel és nagy lakomákkal lett összekötve.
Ilyenkor leginkább a költők és a jövendőmondók voltak keresettek. A mekkaiak hittek abban, hogy őket dzsinnek szállták meg, félig emberi és félig emberfeletti lények. (Mohamed megnyilvánulásaiban is gyakran felbukkannak később, néhányat megtérített, míg mások a pokol tüzének táplálói lettek.)
Mekka Mohamed születésének idején nem volt a világ spirituális középpontja, de nem is burkolózott vallási sötétségbe. Zsidók is éltek a bálványimádók közt, valamint néhány keresztény. Az Egy Isten koncepciója a kereskedelemből élő mekkaiak számára tehát nem volt ismeretlen, de különösebben nem is találták vonzónak. A külföldi hitelezők nem tartoztak a felső réteghez, az ő hittörvényeik nem voltak arabul megfogalmazva. Ők csak megtűrt kívülállók voltak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.