Mi köze volt Drakula grófnak egy 19. századi járványhoz Írországban?
2020. június 4. 17:09 Múlt-kor
Korábban
Vámpírok és turizmus
Kétségtelen tehát, hogy Stokerra óriási hatással voltak édesanyja fiatalkori emlékei. Nem szabad azonban szó nélkül elmenni amellett, hogy miért is esett az író választása Erdélyre, mint a vámpírok hazájára.
Az itteni népi hiedelem vérszívó élőholtjai (vámpírok, illetve strigák), amelyek az élőket „fertőzik meg” ragályukkal, kiválóan összeilleszthetőnek bizonyultak a Stoker elméjében élő rémképekkel.
A Brit-szigetek és a korabeli Osztrák-Magyar Monarchia keleti határvidéke közti távolság pedig kiválóan megágyazott annak a regény cselekményét adó kontinentális üldözésnek, amely már Mary Shelley Frankensteinje óta szerves tartozéka a gótikus horrorregénynek.
Az elmúlt évben Sligo városa megbarátkozott a Drakula-kapcsolat gondolatával, és igyekszik kihasználni az abban rejlő turisztikai lehetőségeket.
Utcai freskók születtek az íróról és teremtményéről, a Thornley-család egykori házának falára emléktábla került, idén pedig Drakula-tematikájú séták is indulnak majd a korlátozások feloldását követően.
Stoker talán leghíresebb ma élő rokona, a kanadai illetőségű Dacre Stoker író is ellátogatott tavaly a városba egy nagyszabású Drakula-ünnepségre.
A pusztító járvány után két évszázaddal úgy tűnik, valami jót is hoz Sligo városának a halálos kór. A jelenlegi járvány miatti korlátozások júliusra tervezett feloldása után a kisváros tovább építheti kapcsolatát a történelem egyik leghíresebb kitalált karakterével: egy vérszívó szörnyeteggel, aki végső soron nem Erdélyben, hanem Írországban született, ugyancsak egy járvány eredményeként.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap