Majdnem megölték a francia királyt, mégis angol vereséggel végződött a bouvines-i csata
2023. július 27. 09:50 Múlt-kor
Korábban
A sorsdöntő ütközet és következményei
Egy forró vasárnapon került sor az ütközetre, amely négy-öt órán át tartott. „Igazi mészárlás alakult ki. Jóllehet már az ún. érett középkor közepén járunk, az íjászat még nem fejlődött ki teljesen, így a közelharc gyakran vérfürdőbe csapott át. Ráadásul a hadvezérek is a sűrűjébe kerültek, ha pedig elestek, a vezér nélkül maradt hadtestek jóval sebezhetőbbek voltak” – magyarázza Alain Streck francia történész.
A gyalogosok által használt fő fegyver egy, a végén horogban végződő lándzsa volt, amelyet a szúrás mellett arra is lehetett használni, hogy a lovagokat lerántsák lovaikról. A csata hevében egy ízben Fülöp Ágost is a földre került, és csak egy testőre lélekjelenlétén múlt az élete.
A 15 ezer fős francia, valamint a 25 ezer fős szövetséges hadsereg összecsapásából végül az előbbi került ki győztesen, a flandriai grófot elfogták, a német császár pedig elmenekült. Mindkét oldalon körülbelül 1000–1000 fős volt a veszteség, azonban a franciák közel 9 ezer ellenséges katonát ejtettek foglyul, további 700, a Flandriával szomszédos Brabanti Hercegségből való zsoldost pedig kardélre hánytak.
„A franciák győzelmüket az egységes irányításnak köszönhették” – állítja John France. „A koalíciós seregek a csata előtt mindössze négy nappal találkoztak, vezetésük meglehetősen instabil volt” – tette hozzá. János király jelenlétének hiánya sem növelte a győzelem esélyét, az angol uralkodónak fel kellett adnia tervét, megalázottan és még gyengébben hajózott haza Angliába.
A Magna Carta szentesítésének 19. századi, romanticizált ábrázolása
A visszatérő király ellen átmenetileg összefogtak a különböző társadalmi rétegek, amelyek rákényszerítették a főurak jogait és kiváltságait rögzítő, s a királyi hatalmat korlátozó Magna Carta Libertatum kiadására.
„Bouvines-tól egyenes út vezetett a Magna Cartáig” – mondja Sean McGlynn brit történész, hozzátéve: „a csata volt az utolsó csepp a pohárban: ha János nyer, elkerülhette volna a jogait korlátozó szabadságlevél kiadását, azonban egyértelmű vereséget szenvedett, elherdálta a vagyonát, meggyengült, a bárói csoportok pedig kíméletlenül kihasználták ezt a lehetőséget”.
A csata azonban nem csupán Anglia sorsára volt befolyással. A Capeting-dinasztia a középkori aranykorszakába vezette az egyre egységesebb francia államot, amely az elkövetkező évszázadban Európa domináns hatalma lett, átvéve a meggyengülő császárságtól a vezető szerepet.
„Ha Fülöp Ágost elvesztette volna az ütközetet, Franciaország északi része flamand, déli része angol, keleti területei pedig német függésbe kerülnek, a király azonban győzelemre vezette seregeit, ami tulajdonképpen a francia nemzeti öntudat kezdetét jelentette” – mondta Streck.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap