Máig rejtély, mit keres több száz ember csontváza egy himalájai tónál
2021. március 1. 17:12 Múlt-kor
Magasan a Himalája csúcsai közt, a legközelebbi falutól is négy-öt napi járásra fekszik egy Roopkund (hindi nyelven „szép alakú tó”) nevű gleccsertó. Vize ékszerként tündököl a durva kavicsok és egyéb jégőrölte kőtörmelék alkotta medencében, azonban nem sokban különbözik a környék más, hasonló képződményeitől – egyedül abban, hogy a tóban és körülötte több száz ember csontjai hevernek.
Korábban
Japán felderítők vagy öngyilkos szekta?
A becslések szerint 300-800 embertől eredeztethető csontok rejtélye 1942-ben tárult a világ elé, amikor egy helyi vadőr beszámolt róluk. Az ekkor brit uralom alatt álló India hatóságai megijedtek: vajon egy Kína irányából közelítő japán beszivárgó egység maradványai kerülhettek elő?
Ez az elmélet hamar megdőlt, de felmerült számos alternatív magyarázat a talányra: egy rejtélyes vallás rituális öngyilkosságot elkövető hívei, egy eltévedt kereskedőkaraván, illetve az is, hogy a tó egy halálos járvány idején a fertőző holttestek lerakóhelyeként szolgált, távol a civilizációtól.
Az utóbbi időben a rejtély egyre mélyült: 2019-ben a csontok DNS-ének egy nemzetközi tudóscsoport általi korszerű vizsgálata azt találta, hogy a tónál elhunytak közül legalább 14 egyén nem a térségből, azaz Dél-Ázsiából származott. Génjeik sokkal közelebb álltak a Földközi-tenger keleti medencéjének mai lakosságához, különösen Kréta szigetééhez.
Tovább bonyolítja a rejtélyt, hogy ezek a csontok sokkal későbbiek, mint a tónál találtak nagy része: míg a maradványok többsége Kr. u. 800-ra datálható, a mediterrán genetikai örökséggel bíró személyek úgy tűnik, nem is olyan régen, 1800 körül veszthették életüket a tónál.
Mit kereshetett egy távoli vidékről érkezett embercsoport az 5029 méteres tengerszint feletti magasságban található Roopkund-tónál, és hogyan juthattak oda? Hogyan, és miért halhattak meg?
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap