London lakosságának nem tetszett a legendás gyémánt
2024. március 12. 14:20 Paul McEvans
Korábban
Halált hozó ékszer
A legelső biztosnak tekinthető értesülés azonban Báburhoz, a Mogul Birodalom megalapítójához köthető. A Baburnáme, a mogul uralkodó könyve alapján a birtokába jutott gyémántot úgy szerezte meg, hogy 1526-ban legyőzte a Delhi Szultanátus seregeit Panipatnál.
Tudni véli e könyv azt is, hogy a gyémánt első tulajdonosa Alauddin Khalji (1296 –1316), aki viszont dél-indiai hódításai nyomán jutott hozzá, és akitől az utódai egészen addig örökölték, amíg Bábur meg nem szerezte tőlük. Ám az elátkozott ékszer valóban nem hozott szerencsét az új tulajdonosainak.
A gyémánt Bábur fia, Humájun kezébe került, aki azonban korántsem bizonyult olyan tehetségesnek, mint az apja. 1540-ben elveszítette a birodalma trónját egy miniszterével szemben, majd közel másfél évtizeden át száműzetésben élt. Egyesek szerint a perzsa segítségért a gyémánttal fizetett, ám ha ez így történt, akkor pontosan nem tudni, hogy miként került vissza az ékszer a mogulok udvarába.
Bábur
Mindenesetre, amikor 1555-ben sikerült visszaszereznie a trónt, uralma nem tartott sokáig. Egy évvel később könyvekkel a kezében tartott lefelé a könyvtára lépcsőjén, amikor felhangzott a müezzin imára hívó hangja. Humájun megpróbált letérdelni, ám megbotlott, és legurult a lépcsőn. Súlyos fejsérüléseit nem élte túl.
A mogul uralkodók közül az ötödik, Sah Dzsahán úgy döntött, hogy a Koh-i-Noor számára az lesz a legjobb, ha a birodalmát szimbolizáló Pávatrónt ékesíti fel vele. A Tádzs Mahal híres építtetőjét azonban szintén utolérte a végzet: a fia, Aurangzeb fellázadt ellene, és Agra erődjébe záratta. A gyémánton alighanem Aurangzeb végeztette el az első átalakításokat, amikor egy Hortensio Borgio nevű velencei ékszerésszel átcsiszoltatta.
Sah Dzsahán
Beavatkozása nyomán a gyémánt értéke 186 karátosra esett. A kutatók egy jelentős része azonban úgy véli, hogy ez a drágakő nem volt azonos a Koh-i-Noorral, hanem a később Nagy Katalinhoz jutó Orlov gyémánt került a velencei ékszerész kezébe. Ez nem meglepő, mivel a moguloknak számtalan nagy méretű gyémántja volt, így az akkor még ritka vendégnek számító európai utazók beszámolói könnyedén összekeverhették más kövekkel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.