Királynőként élt a spanyol diktátor mellett felesége, a „Nyakékek Úrnője”
2022. november 4. 14:54 Múlt-kor
Korábban
Spanyolország First Ladyje
A győztes polgárháború után Franco lett Spanyolország vitathatatlanul első számú vezetője, Carmen pedig mindig ott szerepelt az oldalán. Pletykák szerint egy alkalommal, még Burgosban, egy fogadást csak azért kellett lemondania a diplomatáknak, mert Carmennek nem volt rendelkezésre álló illő öltözéke.
Többé ezzel nem volt gondja, kalapok, ruhák hatalmas kollekcióját gyűjtötte össze, sőt, a megjelenéséhez annyira hozzátartoztak a gyöngysorok, hogy egyszerűen Doña Collaresnek, azaz a Nyakékek Úrnőjének nevezték.
Franco és felesége lakhelyül a Madrid közelében lévő El Pardo királyi palotát használta. Carmen államfők feleségének kijáró körülmények között élt, és gyakran elkísérte a férjét hivatalos útjaira.
Többször járt Portugáliában, ahol hasonló katonai diktatúra működött, mint Spanyolországban. Rómában XII. Pius pápa fogadta audiencián. Számos kitüntetést kapott, és a rendszerben úgy próbálták megjeleníteni, mint a francóista állam emberibb arcát.
Doña Carmen Polo de Franco nászajándékot ad át Doña Fabiola de Mora y Aragón spanyol nemesasszonynak I. Baldvin belga királlyal való házassága alkalmából, 1960 decemberében
Azonban Carmen Polo nemcsak részt vett a Nővédelmi Patronátus életében, hanem elnökölte is a szövetséget. A testület feladatai közé tartozott az állam tájékoztatása a közerkölcs állapotáról, javaslattétel nők védelméről szóló intézkedésekről, valamint segítségnyújtás a káros szenvedélynek áldozatul esett asszonyok, otthonról elszökött lányok és egyedülálló anyák részére.
Emellett azonban a bűnelkövető nők átnevelése (itt elsősorban a prostitúció értendő), a katolikus egyház megváltó tevékenységének a segítése is részét képezte a feladataiknak, továbbá a közerkölcsöt sértő társadalmi események felügyeletében, valamint a filmeket cenzúrázó bizottságok életében. Betiltathatták a pornográfnak minősülő anyagokat, és ellenőrizték az öltözködést és a fürdőruha-viseletet.
A szigorú erkölcsiség azonban ezekben az években nem mindig párosult mértéktartással, a drága ruhák és az ékszerek, valamint a külföldi utakra neki kötelezően biztosított hölgytársaság költségei riasztó ellentétben álltak a polgárháborúból kilábaló Spanyolország szegénységével.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap