Kilenc természetfeletti kígyó a világ mitológiáiból
2020. március 24. 20:17 Múlt-kor
A zsidó-keresztény kultúrkörben a kígyók már Ádám és Éva bibliai bűnbeesésétől kezdve a hazugságok, a gonosz és a bűnös kísértések jelképévé váltak. Más kultúrákban azonban – az ókori Görögországban vagy Egyiptomban, vagy akár Észak-Amerika őslakosainak körében – a termékenység, az újjászületés, a megújulás vagy éppen a halhatatlanság jelképei is lehettek a történelem során. Az uroborosz, azaz a saját farkába harapó kígyó az örökkévalóság ősi jelképeként Tutanhamon fáraó sírját is díszítette.
Korábban
Az ördög az Édenkertben
Az ótestamentumi Teremtés könyvében egy kígyó a két első ember, Ádám és Éva számára teremtett földi paradicsom legravaszabb állata. Ráveszi Évát, hogy a tudás fájának gyümölcséből egyen, amit korábban Isten kifejezetten megtiltott.
Az állat azzal gyakorol hatást Évára, hogy a gyümölcsbe harapva Istenhez hasonlóvá válik azáltal, hogy megismeri a jót és a rosszat.
Miután eszik a gyümölcsből, Éva Ádámot is ráveszi ugyanerre. Isten a bűnükért kitaszítja a párt az Édenkertből, a kígyót pedig megátkozza – arra ítéli, hogy örök életében csúszva-mászva közlekedjen.
Régóta vita zajlik teológusok, nyelvészek és más szakértők körében arról, hogy a történetben szereplő állatot szó szerint egy hüllőként kell-e érteni, vagy pusztán a nemi vágy allegóriájáról, vagy magáról a sátánról van-e szó.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap