Kerékbe törés, tüzes korona és kannibalizmus – 10 brutális kínhalál a középkorból
2017. július 19. 12:39
Korábban
Egy tüzes tánc
Bajor Izabella francia királyné 1393-ban egy fényűző bankettet szervezett Párizsban egyik udvarhölgye menyegzője alkalmából. Az est fénypontja a tervek szerint az lett volna, amikor maga a király, VI. Károly öt nemes kísérője társaságában egy különleges tánccal szórakoztatja majd az egybegyűlteket. A mutatvány igazi különlegességét az adta, hogy uralkodó és az öt nemes erdei vadembereknek öltöztek és magukra lenvászon jelmezeket öltöttek.
A tánc valóban az este csúcspontja lett, bár valószínűleg teljesen másképp, mint ahogy azt bárki tervezte volna. Történt ugyanis, hogy miután a király és emberei nekiláttak a táncnak, megérkezett a terembe a király öccse, Orleans hercege már meglehetősen ittas állapotban – és egy égő fáklyával a kezében. Az imbolygó léptű herceg aztán túl közel került a táncosokhoz, és véletlenül lángra lobbantotta egyikőjük jelmezét, a tűz pedig gyorsan átterjedt a kompánia többi tagjára is. A királyt egy gyorsan reagáló asszonyság mentette meg, beborítva őt a szoknyájával, kioltva a rajta égő lángokat. Az egyik táncos a közelben lévő boroshordóba vetette magát, ezzel szintén túlélte az incidenst, de a másik négy nemes férfi halálra égett a tragikus eset során.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Fel akarták gyújtani a nyilasok a visszaadott 48-as honvédzászlókat
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.