Hideg, precíz kivégzés helyett tíz perces vérfürdő útján gyilkolták meg a cári családot a bolsevikok
2021. február 24. 14:55 Múlt-kor
Korábban
Itt az idő
Jákob Jurovszkij, a cár börtöneként szolgáló épület, az Ipatyev-ház mindössze két hete kinevezett parancsnoka 1918. július 17-én hajnali fél kettőkor bekopogott az udvari orvos, Jevgenyij Botkin szobájának ajtaján és hangosan ezt mondta: „A városban zavargások törtek ki. Mindenkit egy biztonságosabb helyre viszünk.”
Az orvos felébresztette a cári családot és szólt, hogy öltözzenek fel. A foglalkozását tekintve órásmester Jurovszkij, aki tapasztalatlan volt a kivégzések terén, úgy vélte, alaposan előkészítette és jól átgondolta az akciót. Mivel a kivégzésnek titokban kellett lezajlania, a ház pincéje tűnt a legalkalmasabb helyszínnek ehhez. A kertet semmiképp nem használhatták, hiszen akkor a lakosok láthatták volna a borzalmakat.
„A likvidálásnak gyorsnak és hatékonynak kell lennie” – hangsúlyozta az eligazításkor a kivégzőosztagnak, amelynek minden tagjához egy-egy áldozatot rendelt. Így a 11 fogolyra épp 11 hóhér jutott. Az osztag vezetője egy sor revolvert és pisztolyt pakolt ki egy asztalra: Mausert, Browningot, orosz Nagantot, és egy pár Smith & Wessont.
A cári családból, illetve a hű szolgáikból senkin sem látszódott aggodalom, amikor hajnali negyed háromkor lementek a lépcsőkön. A cár ment legelöl, karjában Alekszejjel. Jurovszkij a pincébe kalauzolta a kis csapatot, a többiek engedelmesen követték.
A parancsnok kinyitotta az ajtót az alagsori folyosó végén, amely egy boltozatos, 7×8 méteres helyiségbe vezetett. Alekszandra cárné körülnézett, amikor belépett a teljesen üres szobába. „Miért nincsenek itt székek? Hát már leülni is tilos?” – fakadt ki dühösen. Erre Jurovszkij hozatott két széket, hogy a cárné és a beteges kisfiú leülhessenek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.