Hét kevésbé ismert Árpád-házi királylány
2015. május 13. 15:19
Korábban
Aki kardot ragadva felkeléseket vert le
II. Géza király első leánygyermekét, az akkor 8 éves Erzsébetet (1149-1190) Dániel prágai püspök kérte feleségül a Magyar Királysággal szövetséges Német-római Császárság uralkodója, I. Barbarossa Frigyes megbízásából II. Ulászló cseh fejedelem fia, Frigyes (uralkodott: 1172-1173, 1178-1189) számára. Az esküvőre Erzsébet 12 éves korában került sor. A férje által gyakran magára hagyott asszony hat gyermeknek adott életet. Erős, önálló nő vált belőle, s 1184-ben, mikor felkelést szítottak ellene a prágai hercegség előkelői, híveivel – maga is kardot ragadván – leverte a lázadást.
A II. Ulászló cseh uralkodó és felesége, Babenbergi Gertrúd gyermekeként születő Frigyes 1172-ben lett Csehország fejedelmévé, amikor édesapja lemondott a javára. Azonban nem élvezhette sokáig az uralkodói előnyöket, mivel sem a cseh országgyűlés, sem I. Barbarossa Frigyes német-római császár nem támogatta országlását, így unokatestvére, II. Szobeszláv ülhetett a trónra.
1178-ban újra Frigyes lett a Cseh Fejedelemség vezetője, mikor a császárral szövetségben egy csatában legyőzte az időközben kegyvesztetté váló Szobeszlávot. A német-római császár elismerte Frigyest császári hercegként, ám Henrik prágai püspökkel és Konrád Ottó morvai őrgróffal kellett osztozkodnia a hatalmon. Csehország három részre bontásával Frigyes hatalma igen csekély volt, gyakorlatilag a császár bábjaként, a regensburgi udvarban élte utolsó éveit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- A detektívek soha nem hagyták abba a nyomozást Butch Cassidy és bűntársa után
- A nemesek pártfogása járult hozzá a szabadkőművesség elterjedéséhez
- Gyerekek, nemesek és prostituáltak is elindultak a keresztes hadjáratra
- A dzsungelben veszett nyoma az El Doradót kereső Fawcettnek
- Hírességek, akik rejtélyes módon tűntek el
- Ma is rejtély, ki lőtte hátba a svéd miniszterelnököt
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.