Hét bizarr adónem a történelemből
2020. szeptember 29. 08:31 Múlt-kor
Korábban
Ha gyáva vagy, fizetsz
A középkor évszázadaiban kivételes megtiszteltetésnek minősült, ha egy földesurat arra hívtak, hogy harcoljon a király szolgálatában. Tulajdonképpen ez nem is felszólítás, hanem kötelesség volt, a hűbéres kötelessége, akinek a kapott földterületért cserébe katonai támogatást kellett nyújtania az uralkodónak.
A német és francia területeken, de leginkább Angliában elterjedt egy olyan szokás, amelynek keretében a szabad ember – aki bármely okból kifolyólag nem volt képes kiállni a csatatérre – megtagadhatta a hadba vonulást.
Ekkor ki kellett „vásárolnia” a katonai szolgálatot egyfajta pajzspénz, az ún. scutage megfizetésével, amelyet gyakran emlegettek gyávasági adóként is. Kezdetben viszonylag alacsony, jelképes összegről volt szó, a vele járó társadalmi megítélés azonban már visszásabbnak tekinthető.
Az I. Henrik (1100-1135) angol király regnálása idején létrejött szokás eleinte mindkét fél számára előnyös gyakorlat volt.
Egy évszázaddal később a számos vereséggel záruló csatái miatt a „puhakardú” jelzővel is illetett I. (Földnélküli) János már csupán egyfajta lehetőséget látott benne az adómentességet élvező lovagok megadóztatására. A király jócskán megemelte az adót, és az összes lovagtól beszedte azokban az években, amikor nem volt háború.
Ezen királyi visszaélés volt az egyik fő ok, hogy az angol bárók rákényszerítették János királyt a Magna Charta aláírására. A szabadságlevél egyik legfontosabb pontja volt, hogy csak a hűbéresei egyetértésével vetheti ki a hadiadóval felérő lovagdíjat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap