Haláláig ragaszkodott ártatlanságához Martin Luther King gyilkosa
2020. október 31. 08:37 Steven Clark
Korábban
Következmények és kétségek
King meggyilkolása után hatalmas zavargások robbantak ki szerte az Egyesült Államokban. Ezek méreteire jellemző, hogy tizenötezer embert tartóztattak le, miközben az összecsapások negyvenhárom halálos áldozatot követeltek. Ez is közrejátszott abban, hogy a hatóságok minél gyorsabban kézre akarták keríteni a tettest.
Ez azonban nem volt könnyű, mert Ray kocsival Kanadába menekült, és egy hónapig Torontóban bujkált. Hamis útlevelet szerzett Ramon George Sneyd névre, és májusban ezzel repült Nagy-Britanniába, majd onnan Lisszabonba.
Útjai során elég komoly összegeket költött szállásra és nőkre, ami a későbbiekben az összeesküvés-elméletek egyik gyakori hivatkozási alapjává vált. Mikor a brit hatóságok észlelték, hogy a Londonba visszaérkező Ray okmányai hamisak, június 8-án letartóztatták.
Ray először beismerte a bűnösségét, elmondása szerint azért, hogy elkerülje a villamosszéket, utóbb azonban visszavonta a vallomását, és egy Raul nevű embert nevezett meg felelősként.
Ártatlanságához a haláláig ragaszkodott, amely végül 1998-ban következett be hepatitis C által okozott máj- és vesebetegség következtében. Sokan manapság is úgy vélik, hogy nem ő ölte meg Kinget, hanem egy képzett lövész végzett a lelkésszel az FBI vagy más szervezetek megbízásából.
Martin Luther King meggyilkolásának a helyén, a Lorraine Motel terasza előtt tábla emlékeztet a merénylet áldozatává lett lelkészre. A szálló köré épült a National Civil Rights Museum, amely a polgárjogi mozgalmak történetét mutatja be a XVII. századtól napjainkig.
Január harmadik hétfője minden esztendőben Martin Luther King emlékére szövetségi ünnepnap, amelyet a meggyilkolt polgárjogi harcos tiszteletére tartanak meg az Egyesült Államokban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap