Démoni(nak vélt) kísértések közt éltek a korai keresztény remeték
2023. december 24. 16:12 Múlt-kor
A kosárfonástól a salétromkitermelésig
Remete Szent Antal dél-európai – leginkább olaszországi – népszerűsége meglehetősen szokatlannak számít, Európában ugyanis csak rövid ideig volt „divatos” a remeteélet, és viszonylag korán megjelentek a szervezett szerzetesi közösségek. Ennek ellenére a kolostori közösségben élő szerzetesség megalapítójaként számon tartott Szent Pachomius kevésbé ismert, mint a „malacok szentje”.
Mivel a sivatagi remeték és a sztiliták nem hagyatkozhattak az örökkévalóságig a hívők alamizsnájára, szükségszerű volt, hogy közösségbe szerveződjenek és ennek keretein belül dolgozzanak. Aquileai Rufinus a Nitriai-sivatagban tett útja alatt ismerkedett meg Szent Serapionnal, aki szerzetestársaival együtt végzett munkája révén már komoly gazdasági tevékenységet fejtett ki.
A sivatagi szerzetesek számos területen kipróbálhatták magukat. Sokan közülük kosarakat fontak, mások pásztorkodtak vagy salétrom kitermeléssel foglalkoztak, amit egykor a múmiák, manapság pedig a sonkák tartósítására használnak. Nem mindenki járt azonban a törvényes úton, olyannyira, hogy Valens császár 375-ben még sivatagi razziát is szervezett, hogy elfogja a szökésben lévőket, valamint az adócsalókat. A szerzetesek szétszóródtak, sokakat letartóztattak vagy agyonvertek.
Szent Antal azonban ezt a szégyent már nem élte meg. A valláshoz utolsó leheletéig hű remete húsz évvel korábban adta vissza lelkét a Teremtőnek; Abruzzóban úgy tartják, az aszkétának elege lett a Sátán mesterkedéseiből. A helyi népdal szerint ezért „Szent Antal feldühödött és jól elfenekelte”.
A „sivatagi anyák”: valóság vagy legenda?
A kereszténység korai időszakában a férfiak mellett sok nő is a remeték életvitele mellett döntött. Közülük a legnagyobb hírnévre Egyiptomi Szent Mária, az egykori alexandriai prostituált tett szert. Az örömlány egy alkalommal „munkaügyben” utazott Palesztinába egy zarándokokat szállító hajón. Jeruzsálemben azonban megtért, és negyvenhét éven át remeteként vezekelt a jordániai sivatagban a korábban elkövetett bűneiért.
Bár három egyház is szentté avatta (katolikus, ortodox és kopt), és megbízható ókori feljegyzések is tudósítanak róla, elképzelhető, hogy Szent Mária alakja csak legenda. Ugyanez a helyzet a többi remetenővel is, akiknek létezésében még katolikus tudósok is kételkednek. Egyes kutatók szerint a női remeték nem teljes elszigeteltségben, hanem városi közösségekben, püspöki felügyelet alatt éltek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.