Visszafojtott emlékezet: a roma holokauszt története
2005. április 27. 14:43
Túlélők vallomásai alapján rekonstruálja a magyarországi roma holokauszt történetét Katz Katalin Visszafojtott emlékezet címmel kiadott új könyve.
A Találjuk ki Közép-Európát honlapján megjelent interjúban Katz Katalin elmesélte, hogy 1957-ben, 10 évesen a családból utolsóként érkezett Izraelbe.
Édesapja Kertész Imre orvosa volt a koncentrációs táborban, s maga is gyerekkora óta foglalkozik a holokauszttal: "kisgyerekként kifejezetten bántott, hogy az egész családom keresztülment a holokauszton, csak én nem, hogy én nem tartoztam hozzájuk, és ettől úgy éreztem, hogy valamiben bűnös vagyok. Hogy ők ennyit szenvedtek és én nem, s még azt se tudom, milyen az a háború."
1968-tól a megszállás ellenes Macpen (magyarul: iránytű) nevű zsidó-arab vegyes csoport tagjaként az elfoglalt területek visszaadása és a kivonulás mellett küzd.
Jelenleg emlékezetkutató szemináriumot tart a jeruzsálemi egyetemen az arab-zsidó közösség traumatikus emlékezetéről: "Az arab hallgatók többnyire a 48-as háború alatt és azóta elszenvedett történeteiket gyűjtik és elemzik, a zsidók meg a holokauszt és az izraeli háborúk emlékeit. A 48-as háborút a zsidók "felszabadító háborúnak", az arabok meg a "Nakba"-nak, a katasztrófa háborújának nevezik. A szemináriumon elmondják egymásnak a nagyszüleiknek, a közösség öregjeinek a történeteit és így, a személyes élményekre figyelve felfedezik a lehetőségét annak, hogy empátiával fordulhassanak a mások élményei felé, akkor is, ha a "más" velük konfliktusban álló közösséghez tartozik. Remélhetőleg ez fokozza békevágyukat."
Roma holokauszt kapcsán kifejti, "A zsidó izraeli mainstream történészeknek nem érdeke, hogy belefoglalják a romákat is a holokauszt történetébe." Ezért kezdett bele a kutatásba, mely 5-6 év alatt kb. 60 oral history interjú alapján a magyarországi roma holokauszt történetéről szól.
A Pont Kiadónál Visszafojtott emlékezet címmel megjelent új könyvének egyik legfontosabb megállapítása, hogy a romák történelmi emlékezet hiánya is történelmük része, ugyanakkor "Ez nem jelenti azt, hogy ők maguk elfelejtették, mi történt velük. A közösségeken, a családokon belül, maguk között nagyon is mesélték a történeteiket. De azt is tudták, hogy ez senki mást nem érdekel."
Shiri Zsuzsa interjúja Katz Katalinnal teljes terjedelemben a Találjuk ki Közép-Európát oldalán olvasható.
Katz Katalin: Visszafojtott emlékezet. A magyarországi romák holokauszttörténetéhez
ISBN: 9637265171
Oldalszám: 168 oldal
Ára: 2490 Ft
Pont Kiadó
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50