Az első közösülő agyagszobor 7200 éves
2005. április 11. 11:47
Két részletben előkerült az emberiség történetének legrégibb, szexuális aktust ábrázoló szoborcsoportja Németországban.
Adonisz előrehajol |
A 8 centiméteres, egy férfi tettrekész ágyékát ábrázoló szobortöredéket a Drezdában székelő szászországi Régészeti Intézet munkatársa, Harald Stäuble találta meg. A leletet a színhelyről a Zschernitzi Adonisznak nevezték el. "Több szempontból is egyedülálló lelettel van dolgunk" - nyilatkozta a tudós a Spiegelnek -, "hiszen mindeddig ez a világon a legrégibb, férfit ábrázoló agyagfigura."
Ám a Zschernitzi Adonisz csak a kezdet volt: egy hónappal később ugyanis egy lipcsei ásatáson előkerült a szerelmeskedő pár másik fele. A régészek legalábis úgy vélik: a frissen napvilágra került szobortöredék elég pontosan passzol "Adonis von Zschernitz" megfelelő kiszögelléséhez.
Dr. Stäuble, aki még az év során átfogó tanulmányt készül írni a leletegyüttesről, alapos munkát végeztetett kollégáival: "Mikor megtaláltuk Adoniszt, egy hónapon át minden marék homokot átszitáltattunk a csapatal. De meg is lett az eredménye, hiszen előkerült egy ugyanakkora női szobortöredék is."
Az első szobor pénisszel |
"Többféleképp is értelmezhetjük a szobrokat" - mondta Stäuble. "Az egyik szerint a férfi és a nő valamiféle rituális táncot járnak. A másik szerint viszont a férfi a nő mögött áll, méghozzá határozott céllal: egész pontosan hátulról közösülnek. A kettő közül bizony a szex-verzió tűnik valószínűbbnek, ami azt jelenti, hogy tudomásunk szerint ez a szexuális aktus első, nyílt ábrázolása az emberiség történetében."
A mindig is termékenységi szimbólumként értelmezett, irdatlan keblű és fenekű női agyagszobrocskák eddig is ismertek voltak. Ám Adonisz az első, akinél a férfi nemi szervet közvetlenül ábrázolják.
"Azért is rendkívül érdekes a lelet" - folytatta Dr. Stäuble -, "mert ezek a figurák korántsem szimbolikusak, hanem nagyon is valószerűek. A lelet publikálása után nagy lehetőség kínálkozik a történészek és antropológusok számára, hogy elvitatkozzanak arról: valóban tabunak minősült-e a szex a kőkorban."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap