2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Meghal Szkander bég

2004. szeptember 13. 12:06

Szkander bég (1404?-1468) keresztény nevén Kasztrióta György, Albánia egyik legnevezetesebb családjából származott. Atyja, Kasztrióta János, az 1423. évi török támadást követően fiát kezesként küldte a szultán udvarába. György itt kapta az Iszkender (Szkander) nevet. Az 1430-as évek közepén szubasi lett Krujában. 1443 őszén, Hunyadi János hosszú hadjárata idején, a Morava mezején vívott ütközetben tért vissza a keresztények oldalára. Ettől kezdve ő vezette az albán nép törökellenes harcát. Hamarosan visszafoglalta Kodzsadzsik és Kruja várait, s még a várnai csata (1444) után is sikerrel állt ellen az oszmán támadásoknak. 1448-ban Kodzsadzsik elestét viszont már nem akadályozhatta meg. Helyzete egyre reménytelenebbé vált, a törökök ugyanis valamennyi északi szomszédját (1459-ben Szerbiát, majd 1463-ban Boszniát) bekebelezték. II. Mehmed szultán 1466-1467-ben mégsem tudta bevenni Kruja várát. Erre csak Szkander bég 1468. január 17-én bekövetkezett halála után kerülhetett sor. Tíz esztendő múlva a törökök meghódították Albániát. A törökverő hős hírneve az albán mellett a magyar nép emlékezetében is évszázadokig tovább élt. 1579-ben például Bogáti Fazekas Miklós Erdélyben `Castriot György históriája` címmel szentelt krónikás éneket Szkander bég dicső haditetteinek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár