2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Domitianus lesz az új római császár

2004. szeptember 13. 12:06

Titus császár halála után a senatus és a hadsereg öccsét, Domitianust ismeri el utódjának. Domitianust régóta kormányzati feladatokkal bízták meg. Már apja, Vespasianus császár alatt annak helyettese volt. Domitianus sohasem részesült rendszeres nevelésben. 67-ben, már tizenhat évesen Vespasianusszal Júdeába ment, hogy részt vegyen a harcokban. Amikor Vespasianus császár lett, caesarrá és a fiatalság vezetőjévé (princeps iuventutis) léptette elő. 69-ben Mucianusszal Itáliába indult. Ott nagybátyjával, Flavius Sabinusszal együtt - a rivalizáló Flavius - és Vitellius-család közötti harcok során - a Capitoliumba zárják, de csellel megmenekült. Amikor Vitelliust meggyilkolták, a praetorianusok és a Rómában állomásozó csapatok is elismerték Domitianust caesarnak. 70-ben, mint praetor Vespasianus császár helyettese volt. A gall-római háborúban Domitianus kevés sikert ért el, előnyomulását Lyonban abba kellett hagynia és visszatért Itáliába. Itt különböző hivatalokat viselt, közöttük tíz alkalommal a consulságot. Apja azonban bizalmatlan volt túlzó becsvágyával szemben, és sohasem bízott rá bizalmi állást. Mégis őt jelölte ki idősebb, gyermektelen fiának utódjául. Uralomra kerülésekor Domitianus fő problémája a Rajna menti fenyegető germán veszély, ahol a hattusok megpróbáltak a birodalom területére benyomulni. A hattusok nagy germán birodalmat hoztak létre, amely egyre messzebb terjeszkedett. A belpolitikában Domitianusnak a nemesi ellenzékkel szemben kell védekeznie, mely bírálja autokratikus uralkodói stílusát.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár