2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Felelősségre vonják Rákosiékat

2004. augusztus 3. 03:27

Az SZKP XXII. Kongresszusának határozata alapján Sztálin szarkofágját eltávolították a Vörös téri mauzóleumból. Hruscsov előadói beszéde Sztálin újabb bűnlistáját tartalmazta, és megvádolta a diktátort, mint a Kirov-gyilkosság értelmi szerzőjét. A moszkvai események nyomán megkezdték a magyarországi `személyi kultusz`, vagyis a Rákosi-vezetés törvénysértéseinek feltárását. A bizottság `szigorúan titkos` jelzetű jelentését a Központi Bizottság augusztus 14-16. közötti ülése vitatta meg. A legnagyobb érdeklődéssel a felelősségre vonás ügyét kísérték. Mindenki egyetértett Rákosi, Gerő és Kovács István pártból való kizárásával, valamint a koncepciós ügyeket bonyolító személyekkel szemben foganatosított és tervezett intézkedésekkel. Nyilvánosságra hozták a határozati javaslatot. Szigorúan bizalmas maradt azonban a bizottság jelentése és belső határozata, valamint az ülésen lezajlott vita anyaga. Az új rendszer ellentmondásosságát és legitimációs problémáit mutatta: nem esett szó az 1956 utáni politikai perekről. Ezeket a Központi Bizottság nem tekintette koholt, koncepciós ügyeknek. Ez viszont a közvélemény előtt eleve leszűkítette "a szocialista törvényesség helyreállítása" elvének érvényességi körét.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár