A szigetvári Zrínyi-vár lett az Év emlékhelye
2023. május 15. 14:23 MTI
Nyolc pályázó közül a szigetvári Zrínyi-vár nyerte el az idén az Év emlékhelye díjat, amelyet szombat este adtak át Budapesten – tájékoztatta az elismerést alapító Nemzeti Örökség Intézete az MTI-t.
Katonai hagyományőrzők a szigetvári vár 1566-os ostromát felidéző hadijátékon 2018. szeptember 9-én. (Sóki Tamás / MTI)
Korábban
A közlemény szerint Harrach Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke a díjátó ünnepségen felhívta a figyelmet a helyi emlékezet és a nemzeti emlékezet összefonódására.
Az emlékezetpolitika olyan része a politikának, ahol a nemzeti emlékezetnek köszönhetően megélhetjük a nemzeti egységet, hiszen minden esetben közösen hajtunk fejet nemzeti nagyjaink előtt – mondta.
Kiemelte, hogy a nemzeti és történelmi emlékhelyek segíthetik a nemzeti egység erősítését. Ebben játszik nagy szerepet a díjazott, Szigetvár is – mutatott rá Harrach Péter.
Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója kiemelte: a díjjal azt értékelik, hogy az emlékhelyek mennyire használják ki a státuszukban rejlő lehetőségeket, mennyire szólítják meg a fiatalokat.
Az idei pályázók közül a nyertes Szigetvár az emlékhely megismertetésére kreatív eszközöket használ, rendhagyó történelemórákat és viseletbemutatókat tart iskolákban, valamint tematikus múzeumpedagógiai foglalkozásokat és családi vetélkedőket is szervez – ismertette.
Salamon Ferenc, a Zrínyi-vár kapitánya megköszönte az intézet által elindított nemzeti emlékezetpedagógiai program segítségét, amely hozzájárul a Zrínyi-kultusz fennmaradásához.
„Ehhez a nehéz, de nemes feladathoz kaptunk támogatást és megerősítést az Év emlékhelye díj elnyerésével. A díj nem azt jelenti, hogy lezártunk egy folyamatot, sokkal inkább azt, hogy amit elkezdtünk, azt most már pozitív visszacsatolással kell megerősíteni, tovább folytatni” – idézték Salamon Ferencet.
Az Év emlékhelye díjat a Nemzeti Örökség Intézete 2020-ban alapította azzal a céllal, hogy a legaktívabb, az emlékhely státuszt a leginkább kiaknázó emlékhelyeket elismerje.
Első alkalommal a székesfehérvári Romkert, tavaly pedig a pákozdi nemzeti emlékhely nyerte el az elismerést.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap