Eugénia császárné segítségével tért meg az irodalomhoz Alphonse Daudet
2023. május 13. 19:05 MTI
183 éve, 1840. május 13-án született Alphonse Daudet francia író, Dél-Franciaország varázslatos tájainak, embereinek és legendáinak legavatottabb tollú ábrázolója.
Korábban
Kilencéves volt, amikor apjának, aki (nem túl sikeres) selyemgyáros volt Nimes-ben, el kellett adnia a gyárát. A család Lyonba költözött, a fiú itt végezte iskoláit, és itt kezdett még kamaszfejjel írni.
1857-ben szülei teljesen csődbe jutottak, le kellett mondania az egyetemről. Hat hónapig a dél-franciaországi Alès-ban, egy internátusban volt felügyelő, de innen elbocsátották, ezután Párizsba költözött.
A fővárosban újságírásból tartotta fenn magát, és megismerkedett kora irodalmi nagyságaival. Szerelmi viszonyt kezdett egy modellel, neki ajánlotta egyetlen verseskötetét.
Az 1858-ban megjelent Les Amoureuses nem keltett különösebb feltűnést, de véletlenül Eugénia császárné kezébe került, akinek megtetszettek a költemények.
Legfelsőbb közbenjárására Morny herceg, III. Napóleon féltestvérének titkára lett, így – munkája nem sok lévén – végre az irodalomnak szentelhette idejét. 1860-ban találkozott a provanszál kultúra és nyelv újraélesztésén munkálkodó Frédéric Mistrallal, aki felkeltette érdeklődését a dél-franciaországi életforma iránt.
Daudet egészségi állapota a szegénységben töltött évek és szifilisze miatt igen gyenge volt, ezért a teleket Korzikán és Algériában töltötte, miközben egyre gyűltek élményei, és sorra írta műveit. 1862-ben a párizsi Odéon Színház mutatta be első darabját, Az utolsó bálványt.
1870-ben a porosz–francia háború kitörésekor besorozták, a Kommün elől elmenekült Párizsból. A siker és a gazdagság csak élete utolsó éveiben jutott osztályrészéül, de ezt sem élvezhette zavartalanul. Nem csak kritikusai maradtak szép számmal, de vérbaja is egyre jobban elhatalmasodott rajta.
Daudet és Mistral
A kórral vívott harcát, szenvedéseit csak 1931-ben megjelent naplójában – La Doulou (A szenvedő) – örökítette meg. Hatalmas önuralommal élete végéig alkotott, szórakoztatta a közönséget, pártfogolta a fiatal írókat, Marcel Proust útját is ő egyengette.
A legyengült író 1895-ben még ellátogatott Londonba és Velencébe, ám utazása után nem sokkal, 1897. december 16-án Párizsban meghalt. A naturalista iskolához sorolt Daudet műveire nem a kegyetlen társadalomkritika, hanem a szelíd humor, az elesettek iránti együttérzés jellemző.
Leghíresebb műve, a világirodalom klasszikusai között számontartott Levelek a malomból (1869) című elbeszélésgyűjteménye a provence-i élet és emberek krónikája.
Népszerű műve még a Tarasconi Tartarin (1872), Zola szavaival „egy provence-i hősről szóló burleszk eposz”, amelynek hőse egy nagyzoló, de ártalmatlan, Háry Jánosra emlékeztető figura. A műből Franciaországban 1934-ben film is készült. Kulcsregénye, A nábob (1877) a második francia császárság, III. Napóleon uralkodásának utolsó éveit írja le.
A regények és elbeszélések mellett számos színdarabot is írt. Többségük feledésbe merült, leszámítva a Bizet által megzenésített Az arles-i lányt, amelynek főszereplője soha nem jelenik meg a színpadon. Innen ered a francia nyelvben „az arles-i lányt játszani” szólás, amellyel azt a személyt jelölik, akit soha nem lehet megpillantani.
Alig akadt író, aki nála élethűbben ábrázolta volna Dél-Franciaország varázslatos természeti szépségeit, az ott élő embereket és a vidék közszájon forgó legendáit. Olyannyira, hogy „saját” szélmalma az Arles közelében fekvő Fontvielle-ben mindmáig nagy számban vonzza a turistákat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap