Néhány végzetes kortyba bukott bele az angol kikötő elleni támadás
2023. április 28. 18:05 Múlt-kor
A csónakban ülő legénység a dagállyal és a heves széllel birkózott. Fáradtak voltak, de evezniük kellett, hiszen még az éj leple alatt teljesíteniük kellett a küldetésüket. A préda, nagyjából 400 hajó, kiszolgáltatva várakozott a kikötőben. 1778. április 28-án, nem sokkal éjfél után John Paul Jones kapitány két csónaknyi, 30 emberből álló különítménye partra szállt az angliai Whitehaven kikötőjében, hogy végrehajtsa a rebellis amerikaiak függetlenségi háborújának egyetlen támadását a brit anyaföld ellen.
Korábban
John Paul Jones Skóciában nőtt fel, tengeri karrierjét pedig brit kereskedelmi hajókon szolgálva kezdte. A kapitányi előléptetése esélyei egy engedetlen tengerésznek köszönhetően azonban tovaszálltak.
Jones megkorbácsoltatott egy renitens matrózt, aki nem sokkal a büntetés végrehajtását követően belehalt sérüléseibe.
Röviddel a tragikus incidens után Jones legénysége egy újabb tagját küldte a másvilágra, akivel egy bérvita miatt kardpárbajba keveredett.
Mivel csak a bíróságon tudta volna tisztázni magát, inkább az észak-amerikai brit kolóniákra menekült, és 1775-ben belépett a függetlenségi háborúban a britek ellen harcoló kontinentális haditengerészetbe.
Kapitányi ambíciói végre valóra váltak; a John Paul Jones irányította USS Ranger 1778. április 10-én futott ki a franciaországi Brest kikötőjéből. Miután brit kereskedelmi hajókra vadászott, a USS Ranger az északnyugat-angliai kikötőváros, Whitehaven felé vette útját.
Jones az apály miatt a kikötőben horgonyzó brit hajókat akarta felgyújtani. Miután összeállította vállalkozó szellemű matrózokból álló egységét, csónakba szállt, és a kikötő felé vette az irányt. A csapatnak feltűnés nélkül sikerült partot érnie, majd kiiktatnia a kikötő ágyúit.
A kommandó további ténykedése azonban már nehézségekbe ütközött. A lámpásokból, amelyeket magukkal hoztak, kifogyott az olaj, amely nélkül a hajók felgyújtása nagy nehézségekbe ütközött.
Whitehaven a 18. században (Matthias Read festménye)
Jones ezért megparancsolta pár emberének, hogy a rakpart menti házakba betérve szerezzenek lámpaolajat. A csoport másik felével, olaj ide vagy oda, hozzálátott a kikötőben veszteglő Thompson nevű hajó felgyújtásához.
A szervezett akció gyakorlatilag idáig tartott, mert az „olajkereső egység” tagjai úgy gondolták, hogy küldetésüket egy kis italozással teszik színesebbé, és szünetet tartottak: megálltak a közeli ivóhelynél néhány „korty” erejéig.
A Jones mellett serénykedő katonák egyike pedig hirtelen elárulta bajtársait: elosont, majd figyelmeztette a helyieket a készülődő gyújtogatásra.
A britek a kikötőbe siettek, ahol az amerikaiak már lángra lobbantották a Thompsont. Jones, miután észlelte, hogy a helyi fegyveres erők megjelentek a színen, visszavonulót fújt, így a kikötőt nem sikerült égő pokollá változtatnia.
Az általa vezetett támadás hatása ezért jelképesnek mondható, a briteknek azonban be kellett látniuk, hogy az anyaországi kikötőik nincsenek biztonságban, így a háború folyamán kénytelenek voltak katonai védelmüket megerősíteni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap