Befejeződött az áprilisban mozikba kerülő Most vagy soha! forgatása
2022. szeptember 23. 19:23 MTI
Befejeződtek a nagyszabású, látványos és akciódús történelmi kalandfilm, a Most vagy soha! áprilisban indult és 80 napig tartó forgatási munkálatai – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) csütörtökön az MTI-vel.
Korábban
Az NFI közleménye szerint utoljára azt rögzítette a stáb, amikor a márciusi ifjakat, legfőképp Petőfi Sándort üldöző Farkas, az osztrák titkosrendőr először felbukkan a történetben 1848. március 15. előestéjén.
Mint írják, a Lóth Balázs rendezésében, többek között Berettyán Nándor, Mosolygó Sára, Horváth Lajos Ottó, Fehér Tibor, Koltai-Nagy Balázs, valamint Reider Péter szereplésével készülő filmen jelenleg már a VFX szakemberek dolgoznak, akik többek között hozzáillesztik a leforgatott anyaghoz a 3D-ben rekonstruált Nemzeti Múzeumot, a dunai látképeket, illetve azt a több ezres tömeget, amely 174 éve elözönlötte az utcákat a forradalom kitörésekor.
A Most vagy soha! az utóbbi évtizedek egyik leggrandiózusabb filmes vállalkozása. Ez nemcsak a mozgalmas, akciódús történetmesélés, a helyszínek, díszletek láttán igaz, hanem a produkció hatalmas jelmez- és kellékigényeiből is kitűnik - hangsúlyozzák a közleményben.
A számtalan korabeli hintó, lovaskocsi, cégér, vásári bódé mellett olyan különleges kellékeket is használtak a forgatáson, mint egy 1840-es évekbeli, ritkaságszámba menő nyomdagép vagy egy speciális kialakítású forgótáras pisztoly, amely rendkívül modern fegyvernek számított a forradalom idején - emelik ki, hozzátéve: a stáb arra is odafigyelt, hogy az NFI fóti díszletvárosában kialakított Pilvax kávéház pontosan úgy legyen berendezve az asztaloktól kezdve a lámpákig, mint Petőfiék idejében. A hitelességet azzal fokozták, hogy újranyomtatták az eredeti étlapokat, az aznapi újságokat.
"Rákay Philip, Szente Vajk, Kis-Szabó Márk forgatókönyve alapján arra vállalkoztunk ebben a filmben, hogy közelebb hozzuk a mai emberekhez és egyszersmind életre is keltsük március 15-e hőseit" - idézi a közlemény Lóth Balázs rendezőt, aki szerint az eddig látott, megszokott feldolgozásoktól merészen eltérve a Most vagy soha! az akciót, az izgalmat, a gyorsan pergő cselekményeket előtérbe helyezve mutatja be az eseményeket.
A filmet egyebek mellett a budai Várban Táncsics börtönénél, a Nemzeti Múzeumnál, a Kincsem Parkban, Sopronban, valamint Európa jelenleg legnagyobb 19. századi, a hajdani pesti belvárost és Duna-partot magába foglaló díszletvárosában forgatták, amely az NFI fóti telephelyén kapott helyet.
A felvételek befejeztével jelenleg már az utómunkálatok zajlanak. A film vágása folyamatosan tart, a VFX csapat is dolgozik a jeleneteken, Gulya Róbert zeneszerző pedig a Most vagy soha! zenei és dallamvilágát komponálja. A tervek szerint a kész filmet 2024 tavaszán, az 1848-as forradalom 176. évfordulóján láthatja a közönség a mozikban - áll az összegzésben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20