Immár az interneten is elérhető a hősi halottak kutatható adatbázisa
2022. január 12. 15:54 MTI
Elindult a második világháborúban hősi halált halt, megsebesült és hadifogságba esett magyar katonák internetes adatbázisa, amely bárkinek hozzáférhető, kutatható.
Korábban
A Hadtörténeti Intézet és Múzeum által 2012-ben indított Katonahősök Emlékezete Program a csaknem két évszázad hősi halott, megsebesült, hadifogságba esett, békeidőben, szolgálatteljesítés közben, békefenntartó műveletek során életüket vesztett, magyar honosságú katonák nevét és a hozzá kapcsolódó információkat rendszerezve, adatbázisban teszi elérhetővé (és ezáltal kutathatóvá) a nagyközönség számára.
Németh Szilárd, a HM parlamenti államtitkára emlékeztetett: program eredményeként korábban már bemutatták az első világháborús, mintegy másfél millió magyar honosságú katonára vonatkozó, feldolgozott adatsort. (Arról ide kattintva olvashat.) Tavaly októberben, az 1956-os forradalom és szabadságharc során elhunyt katonák adatbázisa is online felületet kapott a 65. évforduló alkalmából.
A most elkészült, második világháborús adatállomány értékét és jelentőségét az adja, hogy ezen régóta ismert veszteségek közül 241 087 esetnek már a pontosabb körülményei is megismerhetővé váltak. Mindez azért is fontos, mert a háború veszteségei szinte minden magyar családot érintettek és az ehhez kapcsolódó emlékek és történetek sok esetben még mindig feldolgozásra várnak.
Kovács Vilmos, a múzeum parancsnoka bejelentette, hogy a tervek szerint 2023-ra, a Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulójára elkészül az 1848/49-es szabadságharc, a Magyar Néphadsereg, valamint az 1991 utáni Magyar Honvédség elesett hős katonáinak adatbázisa is. Valamennyi elkészült és készülő adatbázis elérhető, illetve elérhető lesz a katonahoseink.militaria.hu oldalon.
Ravasz István, a múzeum történésze részletesen is bemutatta a második világháborús veszteségi adatbázist. Elmondta: az „elesett” és a „sebesült” kifejezések konkrétan a harc közben történteket jelölik, míg a „meghalt” és a „sérült” a háborúval összefüggésben, de nem harc közben történteket jelzik. A tízjegyű azonossági szám első négy számjegye anyakönyvi kerületet jelöl, így abból is következtetni lehet a katona születési helyére.
A most elérhetővé tett veszteségi adatsorok három fő forrásból származnak: a HM 22., majd 1945-től 8. osztályának veszteségi dokumentumai alapján készült lajstromból, a HM jogi főosztályának katonakereséssel kapcsolatos irataiból, valamint a kórházi halotti anyakönyvekből. Felhívta a figyelmet arra is, hogy 1944 őszétől a Magyar Királyi Honvédség veszteségi nyilvántartó rendszere fokozatosan megszűnt, így több hónapnyi veszteségi esetről alig maradtak adatok.
Ravasz István kitért arra is, hogy az adatbázisok – köztük a hadisir.hu is – kiegészítik egymást, így azokat együtt érdemes nézni. Ahogy eddig, ezentúl is számítanak a rokonok, hozzátartozók segítségére, hogy hiteles, korabeli dokumentumaik segítségével pontosíthassák az adatokat.
A Hadtörténeti Intézet és Múzeum háttéranyagában azt írták: a második világháborúban (a jelenlegi ismeretek szerint) a hősi halált halt magyar katonák száma mintegy 120 ezer és 140 ezer között lehet, a hadifogságban elhunyt katonákkal együtt több mint 200 ezer.
A sebesülteké, akik többé már nem harcolhattak, 90 ezer és 100 ezer között lehetett, míg az eltűnteké 120 ezer és 130 ezer közé tehető. A hadifogságba esettek száma – beleértve a keleti és a nyugati hadifogságot – hozzávetőlegesen 500 ezer és 700 ezer között volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap