Megszenvedték a britek az 1971-es D-napot
2021. február 15. 18:08 Múlt-kor
„Üzenetet kaptam londoni barátnőmtől, kétségbeesetten panaszkodik. Hogy azt a tízes számrendszert nem lehet megszokni. Most már harmadik hete gyötrődnek vele. Minden iskolai füzeten, minden noteszon átszámítási táblázat. Még olyan golyóstollat is árulnak, amiről le lehet olvasni az átszámítást.” A Magyar Hírlap 1971 márciusában ekképpen adott hírt a londoniak fejében kialakuló káoszról, amely a decimális számrendszer mindennapi használata okozott. 1971. február 15-én ugyanis Nagy-Britanniában és kilenc, tengerentúli területen hivatalosan is megkezdődött az áttérés a tízes pénzrendszerre.
Korábban
Pedig milyen jól elboldogultak a derék szigetországiak a 12-es számrendszerrel! A fent nevezett cikk szerzője, Fehér Klára némi iróniával így folytatta írását: „Mert hát olyan egyszerű volt évszázadokon át az az angol pénzrendszer: egy fontban húsz shilling volt, egy shillingben tizenkét penny, vagyis egy fontban kétszáznegyven penny, és ezenkívül létezett a guinea, ami igazából nem létezett…” Ember volt a talpán, aki a tízes számrendszer alapján működő kontinentális Európából a Csatornán túlra utazván, kiigazodott a szigetország több száz éve használatban lévő, furcsa pénzrendszerén.
A helyzet egy kontinentális honpolgár számára tovább bonyolódott azzal, hogy a guineát, amely valaha aranypénz volt, és 1820-tól hivatalosan tényleg nem létezett, a felső tízezer által látogatott intézményekben – így például egy előkelő étteremben, vagy a puccos londoni üzletekben – létező pénzegységként kezelték, és az árakat guineában adták meg. Egy guinea egyébként 1 fontot és 1 shillinget, ha úgy tetszik 21 shillinget ért. Ezen kívül léteztek olyan pénzérmék, mint a farthing, amelyből 48 ért egy schillinget, és forgalomban volt a fél koronás pénzérme is, amely 1/8 fontot ért.
Ekkora pénzkavalkádban a külföldiek hamar megzavarodtak. A brit politikusok és pénzügyi szakemberek is érzékelték ezt, és megpróbálták az Egyesült Királyság pénzügyi rendszerét megreformálni. A változás természetesen nem csak és kizárólag a turisták miatt indult el. Az európai integráció az 1960-as években felgyorsult, Nagy-Britannia 1973-tól hivatalosan is az Európai Gazdasági Közösség tagjává vált, ami megkívánta pénzrendszere reformját.
A folyamat már a 19. század közepén megindult: 1853-ban, 1857-ben, és 1918-ban királyi bizottságok vizsgálták a decimális számrendszer bevezethetőségét, ám nem sok sikerrel. Nem csoda, hiszen a 12-es számrendszeren alapuló, különböző pénzügyi struktúrák több mint ezer éves múltra tekintettek vissza az országban. A tízes számrendszer használata azonban egyre égetőbb szükséggé vált, így 1966-ban az Egyesült Királyságban felállították a Decimal Currency Boardot (vagyis a tízes pénzrendszer bizottságát), hogy készítse elő a változásokat.
A szakértők a bevezetés előtt két változaton tanakodtak. A többség a font megtartása mellett azt javasolta, hogy az eddigi 20 schilling és 240 penny-s felosztás helyett, 1 font 100 pennyt érjen. Ez a módozat a schilling megszűnésével járt. A másik javaslat szerint, amely egyébként közelebb állt a régi rendszerhez, az alapvető egység a fél font lett volna, amelyet 100 részre akartak osztani. Ebben az esteben megtartották volna a schillinget (fél font, 10 schillinget ért volna). Végül a bizottság tagjai az első megoldás mellett döntöttek, mert nem akarták, hogy az alapvető egységként kezelt font értéke megváltozzék, hiszen ez magával hozta volna a fontnak, mint tartalékvalutának a devalválódását.
Az 1971-es esztendő elején, hat héttel az új rendszer bevezetése előtt, amelyet a szigetországiak a decimális rendszer kezdőbetűjéről csak D-napként emlegettek, a brit posta már gőzerővel dolgozott. A postásoknak nem kevesebb mint 22 millió tájékoztató füzetet kellett kézbesíteniük az országban, amelyekből a brit polgárok tájékozódhattak a tízes számrendszer rejtelmeiről. A nyomdák is megfeszített tempóban dolgoztak, hiszen a bankok részére milliónyi decimális csekket és bankutalványt kellett kinyomtatniuk.
De ez csak a jéghegy csúcsa volt: Nagy-Britanniában az irodai gépek millióit is le kellett cserélni, csakúgy mint a számológépeket és a műszaki üzemek számos berendezését. De az új érmék miatt át kellett alakítani a cigaretta- és csokoládéautomatákat is, amelyből Angliában több mint egymillió darab volt forgalomban, nem beszélve a pénztárgépekről és az utcai telefonokról. Az új pénzrendszer bevezetésének költségét a szakértők akkori értéken számolva 180 millió fontra becsülték.
Az átállás során egy ideig mindkét fajta váltópénz érvényben volt – s ez nagy zűrzavart okozott. Az üzletek ugyanis még másfél évig a 12-es számrendszer szerint is dolgozhattak. Az új pénzrendszert Nagy-Britannián kívül az Ír Köztársaságban is bevezették. A változás nem nagyon volt a britek ínyére a korabeli közvéleménykutatások szerint a lakosság fele ellenezte az átállást.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50